Ma van a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

    Krisztus szenvedéstörténetét meséli el a Nemzeti Színház és a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint helyi ének- és tánckarok és felvidéki néptáncosok közreműködésével létrejött produkció.

A Nemzeti Színház honlapján olvasható ajánló szerint Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója, az előadás rendezője a darabról azt mondta, hogy Jézus szenvedéstörténetének és a megváltás reményének megelevenítése, valamint a kereszt alatti nemzeti összetartozásunk közösségi megélése. Az Esztergomban látható előadás mintájául szolgáló misztériumjátékoknak és a ferences iskoladrámáknak is a hitélmény megújítása volt az eredeti célja – tette hozzá.

Az előadás 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján készült. Vidnyánszky Attila az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy három szövetből épül fel a történet. Az 1700-as évekből és korábbról származó csíksomlyói szövegekből, Szőcs Géza Passió című művéből vett szövegrészletekből, valamint a Berecz András által a téma kapcsán megszólaltatott versekből, dalokból és mesékből lett összeszőve.

Az előadásban közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara. A díszletet Székely László, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, a dramaturg Szász Zsolt.

Tavaly augusztusban több mint 25 ezer néző láthatta a passiót a csíksomlyói nyeregben – olvasható színház honlapján.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com