Ma van az Újraélesztés Világnapja

Ma van az Újraélesztés Világnapja, ez alkalomból hazánk legnagyobb humanitárius szervezete, a Magyar Vöröskereszt számos programmal igyekszik felhívni országszerte a figyelmet az életmentő ismeretek fontosságára. A Hősképző kampányát az idei évben csupán 2 hónapja indította el, amely során 123 rendezvényen összesen 20 495 fő sajátíthatta el az alapvető elsősegélynyújtó ismereteket. A segítségnyújtást és egészségtudatosságot népszerűsítő programsorozat idei részvételi adatai alapján közel kétszer annyi laikus elsősegélynyújtót ért el a szervezet, mint 2018-ban. A hazai statisztikák alapján évente mintegy 20.000 ember veszti életét hirtelen bekövetkező szívhalál következtében. Az esetek több mint a felénél a halálozás elkerülhető lenne, ha a laikusok időben megkezdik az újraélesztést. Ennek ellenére 1.000 emberből mindössze 17-en gondolják úgy, hogy rosszullét esetén oda mernek menni segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek. A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei a partnerszervezetekkel közösen azért dolgoznak, hogy ez a statisztika javulni tudjon.

A program azért is fontos, mert a legfontosabb életmentő fogások elsajátítására elegendő lehet mindössze 10 perc. Erről számos vidéki és helyi programon győződhetnek meg ma az érdeklődők az Újraélesztés Világnapja alkalmából. Jó példa erre a budapesti Molnár Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, amelynek vezetője hagyományteremtő szándékkal világnapi kihívást hirdetett, hogy a gyerekek becsengetéstől a tanítási nap végéig folyamatosan végezzék az újraélesztést az iskola épületében. A kihíváshoz természetesen bármely közoktatási intézmény csatlakozhat. Budapesten két utcai bemutató (flashmob) is felhívta a figyelmet a világnap üzenetére: „Mindenki képes a világon életet menteni!”. A világnap alkalmából az Országos Rendőr-Főkapitányság a Magyar Vöröskereszt is bemutatót szervezett.

Elsőként a Magyar Vöröskereszt Budapest-Fővárosi szervezetének munkatársai és önkéntesei tartottak bemutatót az újraélesztésről, reggel fél 9-kor a megújult Podmaniczkyt téren. A metrókijárat közelében megrendezett bemutatóhoz sok járókelő csatlakozott, akik így gyakorolhatták a szakszerű újraélesztést.

Délelőtt 10 órakor, a Keleti pályaudvarnál az Országos Mentőszolgálat, a Készenléti Rendőrség, a Magyar Vöröskereszt valamint a Szív City közös szervezésében, rendőrök, mentősök és vöröskeresztes önkéntesek egy zenés flashmob keretein belül hívták fel a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára. Az eseményen a szervezeteiket képviselték: Dr. Lódi-Sipos Edina rendőrorvos, ezredes, a Rendőrség vezető főorvosa, Dr. Fejes Marianna orvos, a Szív City alapítója, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója, valamint  Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtás szakmai vezetője.

 

 

Forrás, fotó: Magyar Vöröskereszt



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com