Ludwig van Beethovenről és az adatábrázolásról is szó lesz az M5 szerdai oktatási műsorában

Juhász Árpád geológus tart előadást, emellett Ludwig van Beethovenről és az adatábrázolásról is szó lesz az M5 szerdai oktatási műsorában – közölte az MTVA Sajtó Osztálya kedden az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat.

Kiemelik, hogy a felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett már az 1-4. osztályosoknak is tartanak oktatási műsort hétköznaponként Alsós – Sulikalandok címmel. A Mindenki Akadémiája című műsoraikban pedig érintik az egyetemi tananyagot is. A Netorika című ötrészes sorozat tanároknak ad praktikus tanácsokat a digitális oktatással kapcsolatban, a Mozogj otthon! című adás pedig tornázásra buzdítja a tanulókat.

Szerdán a 8 órakor kezdődő Alsós – Sulikalandok című műsorban a harmadikos diákokkal a vízről, a negyedikesekkel pedig a gravitációról beszélgetnek.

A Felsős című műsor elsősorban a 6-8. évfolyamos tanulóknak szól. Fél kilenckor a 6. osztályos természetismerettel kezdenek: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park értékei lesz a téma.

Ezután a 7. osztályos irodalomból a versírással foglalkoznak: a műsorvezetők a gyakorlatban is megtapasztalják a versírás kihívásait. Ugyancsak a 7. osztályosok történelemből az első világháborút követő békerendszer összeomlásáról tanulhatnak, a 6. osztályosok matematikából az adatok ábrázolásával, a fél tizenegykor kezdődő művészet órán pedig Ludwig van Beethoven életútjával és művészetével foglalkoznak.

Ugyancsak a 6. osztályosok a stylist és a cipész szakmákról tudhatnak meg többet, a 8. osztályosok a politikai rendszerek és államformák közül a demokráciával ismerkedhetnek meg részletesebben.

Fél 12-től délig – a megszokott módon – nyelvtanulás lesz: a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg olaszul jelentkezik.

A fél 1-kor kezdődő Érettségi című műsor magyar nyelv és irodalommal indul, ezúttal a szövegtanról lesz szó. Matematikából folytatódik a koordinátageometria, biológiából pedig a szaporodással foglalkoznak. Informatikából a szövegszerkesztésről, történelemből pedig a felvilágosult abszolutizmusról tanulhatnak a diákok: a műsorban összehasonlítják Mária Terézia és II. József uralkodását.

A háromnegyed 3-kor induló Mozogj otthon! című műsorban, hivatásos gyógytornászok mutatnak be különféle mozgási gyakorlatokat naponta tíz percben. Mint írják, a műsor minden korosztálynak szól, így az idősebbek is bekapcsolódhatnak a tornázásba.

A fél 9 előtt öt perccel kezdődő Netorika című sorozatban a webkamerák világáról lesz szó.

Éjféltől jelentkezik a Mindenki Akadémiája, ezúttal Juhász Árpád geológus tart előadást A földtudomány forradalma: a lemeztektonika címmel. Az adás ismétlését csütörtök reggel fél 8-kor láthatják a nézők.

Forrás: MTI
Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com