Ludwig 2020 – Hét új kiállítás a Ludwig Múzeum idei programjában

Hét új kiállítás – Konok Tamás és Waliczky Tamás munkái, valamint több csoportos és gyűjteményes tárlat – szerepel a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum idei programjában.

    Fabényi Julia igazgató a Ludwig Múzeum keddi, évnyitó sajtótájékoztatóján felidézte, hogy 2019-ben nyolc időszaki és nyolc pop-up kiállítást rendeztek, valamint három tárlatot külföldön: Rómában, illetve a Velencei Biennálén. A múzeum 106 ezer látogatót fogadott, 530 programot tartott összesen 13 500 résztvevővel, a gyűjtemény pedig 25 műtárggyal gyarapodott 2019-ben.

A Ludwig Permanens forradalom című tárlata tavaly elnyerte a New York-i Global Fine Arts Awards legjobb kortárs kiállítás közönségdíját, Magyarországon pedig az intézmény Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott, továbbá jelölést az Év múzeuma díjra – emelte ki, hozzátéve: Art Transfer névvel saját múzeumszakmai elismerést is alapítottak.

Az idei kiállítási programot bemutatva Fabényi Julia közölte: péntektől látható a The Dead Web – The End című kiállítás, amely az internet elképzelt összeomlásának társadalmi, gazdasági és kulturális hatásait vizsgálja a kanadai Molior médiaművészeti szervezettel együttműködésben.

A Velencei Biennálén tavaly bemutatott magyar projekt, Waliczky Tamás Képzelt kamerák című tárlata február közepétől lesz látható a Ludwig Múzeumban. A kiállítás, amely Olaszországban nagy sikerrel szerepelt, huszonhárom, digitális technikával tervezett, de analóg módon működő fantáziakamerán keresztül gondolkodtat el a technikai fejlődés, a látás és a képrögzítés összefüggéseiről – mondta az igazgató.

Fotó: facebook.comludwigmuseum

 

Slow life – Az élet lassú tempóban címmel egy nemzetközi csoportos kiállítás keresi a választ április közepétől napjaink égető globális kérdéseire a fenntarthatóság irányába mutató javaslatokkal. Időgép címen új válogatás nyílik a Ludwig saját gyűjteményéből, majd a Deutsche Telekom kortárs gyűjteménye mutatkozik be egy 35 művész 60 munkáját felvonultató válogatáson keresztül.

Az idén 90 éves Konok Tamást a legújabb munkáiból összeállított válogatással ünnepli a múzeum szeptember 24-től, az idei kiállítási programot pedig egy rendhagyó tárlat, Barabási László projektje zárja, melyben a hálózatkutatás fizikus “atyja” síkban és térben megfogalmazott munkákkal, hálózattérképekkel, “adatszobrokkal” jeleníti meg a jelenségek és dolgok sokszor rejtett összefüggéseit.

A május végén nyíló 17. Velencei Építészeti Biennáléra a Ludwig Múzeum Kovács Dániel kurátor és csapata Othernity című projektjét viszi, amely tizenkét emblematikus budapesti modern épületet dolgoz fel tizenkét fiatal közép- és kelet-európai építésziroda megközelítésében – tette hozzá Fabényi Julia.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.comludwigmuseum



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com