Los Angelesben meggyilkolták Nipsey Hussle rappert

Meggyilkolták Nipsey Hussle rappert vasárnap Los Angelesben – jelentette az amerikai média a Los Angeles-i rendőrségre hivatkozva.

    Lövöldözés tört ki az utcán annál a Los Angeles-i ruhaboltnál, amely a rapper tulajdonában volt. Három embert lőttek meg, az állítólag véletlenül ott tartózkodó rappert három lövés érte, a kórházban belehalt sérüléseibe. A két másik áldozat súlyos állapotban van.
A lövöldöző férfi elmenekült a helyszínről.
Az ABC televízió tudósítása szerint a rapper mintha megérezte volna a közelgő tragédiát, mert vasárnap délután azt írta a Twitteren: “áldás az embernek, ha kemény ellenségei vannak”.
A rendőrség mindazonáltal nem bocsátkozott feltételezésekbe a lövöldözés okairól, megkezdte a nyomozást, és részleteket hétfő kora délutánra ígért.
A 33 éves, Los Angelesben született afro-amerikai Hassle – akinek eredeti neve Ermias Asghedom – az Egyesült Államok egyik legismertebb zenésze volt, az idén Grammy-díjra is jelölték.
A ruhaboltot 2017 júniusában nyitotta meg, és tavaly szeptemberben már történt késelés és lövöldözés az üzletnél. A rendőrség azonban eredmény nélkül zárta le az ügyet, mert a bűncselekménynek nem voltak áldozatai, és a szemtanúk nem voltak hajlandók együttműködni a nyomozókkal. Így az elkövető személyére sem derült fény.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com