LMP: ősszel hirdessen klímaválságot a kormány!

Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy ősszel hirdessen klímaválságot és kezdjen el valóban foglalkozni az éghajlatváltozás problémájával – közölte Pitz Dániel, az ellenzéki párt politikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Elmondta: az LMP az elmúlt egy hétben szomorúan tapasztalta, hogy sok közéleti szereplő foglalkozik egy rendkívül káros és környezetszennyező termékeket forgalmazó multicég reklámjaival, miközben a lényegi kérdésekről, így a klímaváltozásról nem esik szó.

Hangsúlyozta: az éghajlatváltozás miatt Magyarországon az élelmiszerbiztonság egyre nagyobb veszélyben van. A Fidesz a mezőgazdasági területeket “haverok között osztja szét”, és azt ígéri, hogy 20 millió embernek fogunk majd élelmiszert előállítani, ezzel szemben azt látjuk, hogy a klímaváltozás miatt már 10 millió ember biztonságos ellátása is veszélyben van – hangoztatta Pitz Dániel.

Felhívta a figyelmet arra: a zöldség- és gyümölcstermesztésben a különböző ágazatok egyre inkább leépülnek, a gyümölcstermő területek például 10 százalékkal csökkentek 2005. és 2015. között, míg bizonyos gyümölcsök, így a málna termesztése szinte teljesen eltűnt. Az LMP politikusa hozzátette: egyre gyakoribbak az aszályos időszakok, ami a termelés csökkenésével és az árak emelkedésével jár együtt.

Pitz Dániel ezért arra szólította fel a kormányt, hogy ősszel hirdessen klímaválságot, amit az LMP már korábban is kezdeményezett, és kezdjen el valóban foglalkozni az éghajlatváltozás problémájával. Az önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Pitz Dániel sajnálatosnak nevezte, hogy a volt LMP-s Moldován László elindul a VII. kerületben polgármester-jelöltként. Az LMP országos elnökségének tagja hangsúlyozta: az LMP VII. kerületi szervezete úgy döntött, hogy a közös ellenzéki polgármester-jelöltet(a DK-s Niedermüller Pétert) támogatja.

Forrás: MTI.hu
Fotó: LMP



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com