Libri irodalmi díjak 2018 – Kiderült, hogy melyik tíz könyvre szavaz a zsűri és a közönség

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A 2017-ben megjelent, a díj követelményeinek megfelelő 143 tény- és szépirodalmi könyvből 107 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire a zsűri és a közönség is szavaz.

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2017-ben összesen 143 könyv felelt meg, a lista 42 kiadó könyveiből állt össze, összesen 53 tényirodalmi és 90 szépirodalmi kötet szerepel rajta.

Erről a listáról választotta ki kedvenceit a Libri által felkért szakmai bizottság. 2018 februárjában 107 neves közéleti személyiség voksolt 5-5 olyan könyvre, amelyeknek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjakat. Az így létrejött tízes listából pedig a tavasz folyamán az 5 tagú zsűri és a közönség választja ki azt a két könyvet, amelyek májusban megkapják a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A Libri irodalmi díj első körös szavazásán részt vett többek között Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bajári Levente, Barabás Zsófi, Bánfalvi Eszter, Bárdos András, Besenczi Árpád, a Budapesti Fesztiválzenekar, Bus István, Danks Emese, Deczki Sarolta, Divinyi Réka, Dragomán György, Duboczky Gergely, Eszéki Erzsébet, Fáy Miklós, Forgách András, Gyurkó Szilvia, Herczku Ágnes, Kálmán C. György, Király Júlia, Török Ferenc, Schilling Árpád, Veiszer Alinda és Zoltán Gábor is.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2018-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

 

  1. BÖDŐCS TIBOR: Addig se iszik
  2. FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A melankólia dicsérete
  3. KEMÉNY ISTVÁN: Lúdbőr
  4. NÁDAS PÉTER: Világló részletek I-II.
  5. PARTI NAGY LAJOS: Létbüfé
  6. PEER KRISZTIÁN: 42
  7. SPIRÓ GYÖRGY: Kőbéka
  8. TOLNAI OTTÓ: Nem könnyű
  9. TOMPA ANDREA: Omerta
  10. VIDA GÁBOR: Egy dadogás története

 

A zsűri tagjai:

Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója; Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja; Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató; Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség  március 21-től május 10-ig, majdnem két teljes hónapon át szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Könyvfesztiválon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből áll össze. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz.

 

A díjról, a 143 könyvről, a döntős művekről és szerzőikről minden információt megtalál itt:

http://www.libri.hu/irodalmi_dij/

https://www.facebook.com/librikonyvesboltok

 

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com