Letartóztatták az M5-ös autópályán lövöldöző férfit

Letartóztatták azt a férfit, aki az M5-ös autópályán, Gyál térségében menet közben rálőtt egy kisteherautóra – közölte a Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály szerda délután az MTI-vel.

    A közlemény szerint a gyanúsított, egy áporkai férfi március 24-én a késő esti órákban az M5-ös autópályán Gyál térségében a belső sávban haladt személygépkocsijával Budapest felé. Előtte egy kistehergépkocsi haladt. A gyanúsított a sértett mögé ért, többször felvillantotta reflektorát, hogy a jelzéssel rábírja, hogy a külső forgalmi sávon közlekedjen. Amikor szabaddá vált a külső sáv, a sértett ki is húzódott oda. A gyanúsított ezután a sértett autója felé rántotta a kormányt, majd megelőzte őt, a külső sávba áttérve pedig indokolatlanul lelassított előtte.
A konfliktus folytatódott, a gyanúsított egy házilag – elemlámpából – kialakított úgynevezett tollpisztolyból egyszer rálőtt a sértett járműjére. A lövedék a kisteherautó hátsó ajtajába csapódott.
Mint kiderült, a gyanúsított vezetői engedélye  2014. augusztus 18-án lejárt, továbbá az általa vezetett gépjármű nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással.
A dabasi nyomozók azonosították az elkövetőt, akinek az áporkai házában később lőfegyvert, lőszert és riasztópisztolyt is találtak.
A tollpisztoly lőfegyvernek minősül, amelynek tartásához a gyanúsítottnak nem volt engedélye, ahogy a lőszerek tartásához sem.
Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, de a bűnügyi nyilvántartás adatai alapján már kétszer is állt bíróság előtt, utóbb lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt.
A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett – írták.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com