Lengyel választások – Andrzej Duda: a magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban gond lenne a demokráciával

A lengyel parlamenti választáson tanúsított magas részvétel cáfolja, hogy Lengyelországban bármilyen gond lenne a demokráciával – szögezte le hétfői sajtóértekezletén Andrzej Duda államfő.

A lengyel elnök arra utalt, hogy a választáson az 1989-es rendszerváltás óta rekordmagas, az előzetes eredmények szerint hatvan százalékot meghaladó részvételt rögzítettek. “Megmutattuk, hogy Lengyelországban demokrácia van” – jelentette ki Duda, utalva feltehetőleg lengyel ellenzéki politikusok ezzel ellentétes értelmű nyilatkozataira, valamint a Varsóval szemben elindított európai uniós jogállamisági eljárásra.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt győzelmét Duda “rendkívül látványosnak” nevezte, rámutatva, hogy 1989 óta egyetlen lengyel párt sem ért el ilyen magas támogatást. Ez a legutóbbi, az adatok 99 százalékos feldolgozottságán alapuló részeredmények szerint 43,7 százalékot tesz ki.

Arra vonatkozóan, hogy a parlamenti választások után gyakorlatilag már megkezdődik az elnökválasztást megelőző kampány, Duda megerősítette korábbi, saját jelöltségére vonatkozó nyilatkozatait. “Még fiatal vagyok, nem készülök nyugdíjba” – fogalmazott. Felmérések szerint Duda, akit 2015-ben a PiS jelöltjeként választottak meg államfőnek, jelenleg a legesélyesebb az elnökválasztás lehetséges jelöltjei közül.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com