Lemondott a francia kormány sportminisztere is keddi bejelentése szerint, miután egy héttel korábban váratlanul lemondott a kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter.

    A kétszeres olimpiai aranyérmes vívó Laura Flessel, a 2012-es londoni nyári olimpia francia zászlóvivője közleményében személyes okokra hivatkozott. Hozzátette: azután hozta meg döntését, hogy négyszemközt beszélt Edouard Philippe miniszterelnökkel, valamint közölte, hogy továbbra is támogatja Emmanuel Macron államfőt.

A hivatalt 16 hónapig betöltő Flesselnek sportminiszterként fontos szerepe volt abban, hogy Párizs elnyerte a 2024-es nyári olimpia és a 2023-as rögbi-világbajnokság rendezésének jogát.

Míg Nicolas Hulot arra panaszkodott lemondásakor, hogy az ország lassan halad környezetvédelmi céljai elérésében, és hogy nincs elég hatalma a változtatások keresztülviteléhez, Flessel azt írta: “hű csapattársa marad” Macronnak. Környezetéből azt mondták az AFP hírügynökség szerint, hogy “újra szabadon, másképp szeretne dolgozni”, és döntésének “nincs köze költségvetési kérdésekhez”.

Mindazonáltal a francia sportvilág aggódik az olimpiarendezés anyagi feltételei miatt – jegyezte meg az AFP.
A francia kormánytagok újabb fogyatkozása miatt kedd délután a kabinet átalakítása várható – jegyezte meg az AP hírügynökség.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com