A legrégebbi ismert fosszilis folyamikagyló-lárvákat fedezték fel Peruban: korukat mintegy 13 millió évre becsülik.

    A grazi Joanneum Múzeum és a Grazi Egyetem együttműködésével megvalósult kutatás során találták meg a különleges leleteket a perui Amazonas-vidéken – közölte hétfőn az egyetem.
Az osztrák paleontológusok hat héten át járták a vidéket. A kutatók eredetileg az 5-11 millió évvel ezelőtt az Alpok és a Kárpátok között létező Pannon-tó evolúcióbiológiáját vizsgálták. Peruban azért kutattak, hogy összehasonlítsák az egyik hasonló korú tó fejlődésével – mondta el a projekt vezetője, Martin Gross, a Joanneum geológiai és paleontológiai gyűjteményének munkatársa.
A tudósok számos helyről vettek kőzetmintákat, amelyeknek megállapították a korát és keletkezésének körülményeit. Az Amazonas közelében, az Iquitos várostól 55 kilométerre délre lévő Porvenir faluban agyagos és homokos kőzetekre bukkantak, amelyekben tömegesen találtak megkövült csigákat és kagylókat.
Miután a kőzetmintákat a laborban feloldották és mikroszkóp alatt elemezték a maradványokat, nagyon apró, meszes héjakat találtak, amelyeket édesvízi kagylók (Unionidák) lárvájaként azonosítottak.
Ezeknek a 0,3 milliméteres glochidiáknak, vagyis folyamikagyló-lárváknak a korát 13 millió évre becsülték.
“A leletek nagy biológiai jelentőségűek, mivel ezek a fosszilis lárvák eddig tulajdonképpen ismeretlenek voltak. Csak e speciális lárvaállapot által tudtak elterjedni az édesvízi kagylók világszerte, de éppen ezért ma erősen veszélyeztetettek” – fejtette ki Gross.
Az Unionidák édesvízi kagylóként ismertek, de megtalálhatók tavakban, tengerekben és otthoni kerti tavacskákban is. A kagylóknak ez a csoportja már több mint 220 millió éve létezik.
Szaporodásuk módja teszi őket különlegessé: a megtermékenyített petesejtek a nőstény kagyló kopoltyújában lárvává fejlődnek. A lárvák aztán parazitaként halakra akaszkodnak, ahol fiatal kagylókká növekednek.
A feltételezések szerint a szaporodásnak ez a módja már több százmillió évvel ezelőtt kifejlődött, mégis csak kevés tudományosan leírható lárvafosszília létezett.
Ezek az apró, alig meszes glochidiák nagyon sérülékenyek, hajalmosak a fosszilizálódás során széttöredezni vagy feloldódni. Az eddigi legrégebbi bizonyítékok ezért csak a korai kőkorszakból származnak, és “mindössze” 120 ezer évesek.
“Úgy gondolom, hogy sok kutató látott már ilyet, csak nem ismerték fel. Remélem, hogy mostantól több kutató veszi őket észre” – mondta Gross.
A most felfedezett leletekről a grazi kutatócsoport a Journal of Systematic Paleontology című szaklapban számolt be.
A leletek Gross szerint új fényt vetnek ezeknek a puhatestűeknek a fejlődésére, melyek fontos részei az édesvízi ökoszisztémának. Javítják a vízminőséget és a talaj menti oxigénellátottságot, a tápanyagok tárolása és feldolgozása révén pedig a táplálékláncnak is fontos elemei.
Az Amazonas-vidéki glochidiáknál érdekes módon hiányzik az a kis “kampó” a héj peremén, amellyel a halakra kapaszkodnak, és amely egyértelműen bizonyítaná parazita életmódjukat.
A diplodonok, egy dél-amerikai édesvízi kagyló ma élő fajai ugyanúgy kampó nélküliek és nem akaszkodnak parazitaként halakra. Eddig ezt egy speciális, másodlagos alkalmazkodási jelenségnek tekintették. A most talált fosszíliák azonban arra utalhatnak, hogy a kampócskák egy fiatal evolúciós fejlődés eredményei, csakúgy, mint a parazitaság és a halak révén való terjedés.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com