Látogatórekordot döntött tavaly a Tisza-tavi Ökocentrum

Minden eddiginél több, csaknem 232 ezer látogatót fogadott tavaly a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón – közölte a létesítmény ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

    Kiss János elmondta: a tavaly regisztrált 231 757 fős vendégszám még a közel hét esztendeje működő komplexum eddigi leglátogatottabb, 2015-ös évét is mintegy tizedével meghaladta. A minden várakozást felülmúló eredményt a változatos programkínálat, 2018 kedvező időjárása és az embereket kirándulásra csábító, szokatlanul sok hosszú hétvége alapozta meg – tette hozzá.
Közlése szerint a látogatók több mint 90 százaléka belföldi volt, ezen belül a fővárosból és környékéről érkezett a legtöbb vendég, a hazaiak közel egyharmada. A külföldiek zöme Lengyelországból, Szlovákiából és Románia erdélyi területeiről keresték fel az ökocentrumot.
Kiss János jelezte: a január 25-i szezonnyitót megelőzően az elmúlt hetekben az épület zárva tartott. Ez idő alatt végezték el a 60-80 millió forint költségvetésű karbantartás jelentős részét, melyet a működtetők ezúttal is önerőből, a belépőjegyekből származó bevételből gazdálkodtak ki. A tél folyamán így megtörtént a 2600 négyzetméter alapterületű, többszintes főépület tisztasági festése és az akváriumok, terráriumok takarítása.
Elkezdődött, ám aprólékossága miatt a látogatási időszakban is folytatódik a földszinti kiállítótér óriás Tisza-tó térképének teljes felújítása: jelenleg a járható üvegfelület polírozása zajlik. Ezzel egyidejűleg kicserélik a tározó üvegfelület alatti műholdas fényképnyomatát, valamint javítanak a térképhez kapcsolódó világítástechnikán is – mondta.
Kisebb átalakításokat végeznek még a pénztárépületekben, mosdókban és tavasszal készülnek el olyan, fagymentes időjárást igénylő kültéri teendőkkel, mint a kilátótorony járófelületeinek felújítása és a szabadidőparkban esedékes javítások – tette hozzá az igazgató.
Mint kiemelte, ugyancsak tavasszal újul meg a létesítmény szabadidőparkjában található, 1884-ben épült műemlék poroszlói tájház és az épülethez vezető fa dongaút járófelülete is. Emellett várhatóan ebben az időszakban készül el az az ingyenesen letölthető új mobilapplikáció, mely az ökocentrum 7 hektáros szabadidőparkjának területén kalauzolja a látogatókat.

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/Tisza-tavi-Ökocentrum-Poroszló-151571411570617/



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com