A lágyhéjú teknősök egy további faját azonosították német, vietnami és magyar kutatók

A teknősök egy további faját azonosították Észak-Vietnamban és Kínában, a foltos lágyhéjú teknős (Pelodiscus variegatus) felfedezését a ZooKeys című tudományos folyóirat legfrissebb számában publikálták német, vietnami és magyar kutatók. 

    A drezdai Senckenberg Természettudományi Társaság közleménye szerint a teknős mintegy 23 centiméter hosszú, zöldesszürke puha páncéljának mintázata feltűnő, nagy zöld-fekete foltok láthatók rajta, és főleg e morfológiai sajátossága segített a kínai lágyhéjú teknőstől elkülönülő fajként azonosítani.
A kínai lágyhéjú teknőst (Pelodiscus sinensis) sokáig egyetlen, nagy területen – Kelet-Szibériától Vietnamig – előforduló fajnak tartották, ám minél közelebbről megvizsgálják, annál több önálló fajt fedeznek fel a Pelodiscus sinensis név alatt, a most leírt foltos lágyhéjú teknős  az ötödik faj ebből a Pelodiscus-nemből.
Minden újabb faj felfedezése azt jelenti, hogy kisebb a többiek természetes élőhelye és populációja, a foltos lágyhéjú teknőst is kihalás fenyegeti – közölték a drezdai kutatók.
A lágyhéjú teknősöket természetes élőhelyük pusztulása és a halászat fenyegeti, az állatok szerves részét képezik a kelet-ázsiai konyhának. Ráadásul Vietnam északi részén egy betolakodó faj támaszt versenyt a foltos lágyhéjú teknősnek, amelyet végső soron akár teljesen ki is szoríthat – figyelmeztet a tanulmány.
A legtöbb teknősfajtól eltérően a lágyhéjú teknősöket nem kemény szarupáncél, hanem csak rugalmas bőrpáncél védi.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com