Kutyafogathajtó verseny Tusnádfürdőn

Az előző évek sikerei és eredményei miatt idén is a január 27-i hétvége folyamán megszervezésre került Tusnádfürdőn a kutyafoghajtó verseny, amely egy érdekes és látványos eseménynek bizonyult az ide érkezők számára.

A versenyt már hatodik alkalommal szervezték meg amelyet különböző versenykategóriák szerint bonyolították le. Így a megmérettetésre nyolc, hat, négy illetve két kutyás fogatokkal vághattak neki a különböző hosszúságú pályák megtételéhez.

A verseny előtt a csapatok az úgynevezett ideiglenesen kihatottalak karámba gyülekeztek ahol sorshúzás által határozták meg, hogy  milyen sorrendbe rajtolnak a sípálya közelében berendezett pályáról.  A távolságok a kutyák számával álltak kapcsolatban így volt 10,8,7 illetve 5,5 km táv. Bár ebben a sportágban ezek a távok nem bizonyulnak a leghosszabban mégis a kijelölt erdei pályák technikai szempontja által tették próbára úgy a hajtókat mint a kutyákat. A rendezvényen résztvevő személyek úgy nézők, mint hajtók egyaránt kitűnően érezték magukat mely köszönhető volt a remek hangulatnak és a látványos eseménynek egyaránt.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com