A felújított füzéri vár két évvel ezelőtti megnyitása óta 180 ezredik látogatóját várja ezen a hétvégén – közölte az MTI-vel Horváth Jenő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere pénteken.

    Kiemelte: ezekben a napokban zajlik a már hagyományos Füzéri Várnapok programsorozata, ennek keretében a hosszú hétvégén is várják a látogatókat. Egyebek mellett tárogató- és orgonamuzsika, középkori játszóházak, kézműves foglalkozások várják a látogatókat, a sárospataki lovagok pedig harci bemutatókat tartanak a közönségnek. A vár alatti területen augusztus 19-én koncertet ad a Kárpátia együttes, majd hétfőn megtartják a Szent István-napi templomi búcsút.

A polgármester hozzátette, a felújított vár 2016 áprilisa óta nyilvántartott látogatószáma meghaladta a 178 ezret. Így reményeik szerint a hétfőig tartó hosszú hétvégén köszönthetik majd a 180 ezredik látogatót, aki családjával együtt ingyenesen vehet részt a programokon, valamint meglepetés ajándékkal is kedveskednek a szerencsés vendégnek.

Horváth Jenő emlékeztetett arra, hogy a vár fejlesztése tovább folytatódik, ugyanis újabb másfél milliárd forintos program indult el. Ennek keretében egyebek mellett újjáépül a lőréses bástyafal, megépítik a darabont őrházakat, az udvaron szabadtéri színpadot alakítanak ki, valamint működőképessé teszik a sütőházat, az ecetes házat és a konyhát.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com