KSH: ismét mélységi rekordon a munkanélküliség

A tavaly szeptember-novemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 9 ezerrel, 169 ezerre, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent, ami az előző háromhavi átlagnál is 0,1 százalékponttal alacsonyabb és megegyezik a nyár elején mért eddigi legalacsonyabb értékkel – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

    A 15-24 évesek munkanélkülisége lényegében nem változott,  munkanélküliségi rátájuk 10,2 százalék volt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,2 százalékos volt, az 55-74 éveseké pedig 2,5 százalék. A változások mindkét esetben mintavételi hibahatáron belüliek voltak.

A 15-64 éves férfiak körében a munkanélküliek létszáma gyakorlatilag nem változott és a ráta is 3,5 százalékos maradt. A nőknél 10 ezerrel csökkent a munkanélküliség és 0,5 százalékponttal 3,9 százalékosra csökkent a munkanélküliség, ami alig nagyobb a második negyedévben mért 3,7 százalékos eddigi mélypontnál.

A munkanélküliség átlagos időtartama 14,6 hónap volt, a munkanélküliek 38,5 százalék-a legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

November végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,5 százalékkal, 243,9 ezer főre csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com