Kristen Stewarttal forgatják újra a Charlie angyalait

Kristen Stewarttal és két brit kolléganőjével, Naomi Scott-tal és Ella Balinskával forgatják újra a Charlie angyalai című akcióvígjátékot.

A Sony Pictures csütörtökön jelentette be, hogy az 1970-es évek televíziós sikersorozata nyomán ismét mozifilm készül, ezúttal Elizabeth Banks rendezésében.

Banks közleményében hangsúlyozta, a Charle angyalai olyan eredeti produkció, amely a cselekvő nők előtt tiszteleg. Filmje pedig Charles Townsend örökségét megőrizve az új generáció modern és globális angyalait mutatja be.

Banks a társszerzője és társproducere is a filmnek, továbbá ő alakítja az eddigi feldolgozásokban csak férfi színészekre kiosztott Bosley szerepét is.

A Charlie angyalai sorozat 1976-ban debütált az amerikai televízióban Farrah Fawcett, Kate Jackson és Jaclyn Smith főszerepelésével. Az angyalok csinos magándetektívek voltak, akiket titokzatos főnökük, Charlie Towsend küldött újabb és újabb küldetésekre, anélkül, hogy a lányok találkozhattak volna vele a valóságban.

A sorozatot követően 2000-ben Lucy Liu, Cameron Diaz és Drew Barrymore a filmvásznon játszotta el az angyalokat, és a sikeres filmhez 2003-ban folytatás is készült.

A legújabb feldolgozást várhatóan 2019 szeptemberében láthatják a nézők.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com