Krasznahorkai László egy regénye is szerepel az amerikai Nemzeti Könyvdíjra jelölt művek között

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regénye is szerepel az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerésre, a Nemzeti Könyvdíjra jelölt könyvek között az idegen nyelvről angolra fordított művek újonnan létrehozott kategóriájában.

    A 2016-ban megjelent regényt Ottilie Mulzet ültette át angol nyelvre, Baron Wenckheim’s Homecoming címmel.
A mű a jelöltek kedden közzétett “hosszú”, 10-es listáján szerepel. A jelöltek öt műre leszűkített listáját – a döntősöket – október 8-án hozzák nyilvánosságra, győztest november 20-án hirdetnek.
Krasznahorkai riválisai között egy-egy lengyel, brazil, japán, chilei, ruandai, finn, norvég, arab és dán író szerepel.
Az évente több kategóriában odaítélt National Book Awardot a második legjelentősebb irodalmi elismerésként tartják számon a Pulitzer-díj után az Egyesült Államokban.
A Nemzeti Könyv Alapítvány fikciós, nem fikciós, költészeti, ifjúsági és – tavaly óta – idegen nyelvről fordított kategóriában hirdet győztest szakmai testületek véleménye alapján.
A 10 ezer dolláros pénzjutalommal párosuló díjat 1950 óta ítélik oda.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com