Középkori farsangi hagyományok elevenednek meg Zsámbékon

Középkori farsangi hagyományok elevenednek meg szombaton Zsámbékon, ahol óriásbábosok, hagyományőrzők, zenészek és táncosok búcsúztatják a telet a Fékomadta Fesztiválon – közölték a szervezők az MTI-vel.

    A programsorozat a középkori farsangi hagyományokat idézi meg olyan középkori ügyességi játékokkal, mint a rönkhajítás, a kötélhúzás vagy a lovastorna, amelyek egykor közösségformáló erővel bírtak – olvasható a közleményben.
Mint írják, a koncertprogramban fellép a világzenei műfajban alkotó Aurevoir együttes, akiknek zenéjében fellelhetők Kárpát-medencei, ír, cigány és délszláv népzenei motívumok, valamint az angolszász beatfolk is. Ezt követően a Kontáros zenekar közreműködésével táncházat szerveznek. A fesztiválon a tél búcsúztatásaként jelképesen egy boszorkányt is elégetnek.
“Fontosnak tartjuk, hogy ezek a hagyományok újra fogalmazva életre keljenek városunkban, ahol építészeti emlékeinkben is tapintható a középkor. Erre a napra íjászok, szörnyek, középkori lovagok és boszorkányok lepik el a várost, az ide látogatók részt vehetnek a játékokban, csapatot alkothatnak, közösen élhetnek meg egy-egy sikert és így együtt búcsúztatjuk a telet” – idézi a közlemény a szervezőket.
A farsangon a közönség megszemlélheti és kipróbálhatja a korra jellemző fegyvereket, lehetőség nyílik többek között kardforgatásra, íjászatra és csatacsillag-kelevéz hajításra is. Az eseményen megjelennek a középkori vásári forgatagra jellemző dobosok és dudások is – áll az összegzésben.

Fotó: zsambek.hu

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: zsambek.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com