Koronavírus – Világgazdaság – A nyugat-európai bérek hetven százalékáért már itthon tarthatók a szakemberek

Körülbelül az 1800-2000 eurós nettó bér hetven százalékával lehet Magyarországon maradásra bírni a koronavírus-járvány miatt többségében Németországból, Ausztriából és Hollandiából hazautazott építőipari szakembereket – mondta a Világgazdaságnak a Maradj itthon! kampányt meghirdető, és annak élére álló KÉSZ Csoport vezérigazgatója.

    A napilap hétfői számában megjelent cikk szerint Vida Tamás úgy látja, hogy a jelenlegi euróárfolyam ebből a szempontból nem kedvez az iparágnak. Tapasztalatai szerint amellett, hogy a külföldi bérek említett, mintegy 70 százalékáért már Magyarországon maradnak a szakemberek, a döntésüket sok más is befolyásolja. Ilyen például, hogy a külföldön dolgozók munkájában rengeteg a bizonytalanság és a kompromisszum, ráadásul a hazaihoz képest nem feltétlenül komfortosak az életkörülményeik.
Sokszor az is kérdés, hogy meddig maradhatnak, kifizetik-e az útiköltségüket, szabályos lesz-e a foglalkoztatásuk, hányan és milyen körülmények között lesznek elszállásolva, kapnak-e ellátást, élelmet, vagy arra is költeniük kell.
Gyakran szembesülnek azzal is, hogy az ígért nettó bérük valójában bruttó, közben az egészségügyi ellátás és az életvitel külföldön nagyon drága. A KÉSZ Csoport vezetése a társaságot igazi alternatívának érzi a külföldről hazaérkezők számára, mert bejelentett munkaviszonyt, versenyképes bérezést és egyéb juttatásokat is kínál az alkalmazottaknak, akik biztonságos, hazai körülmények között, a szeretteikhez közel végezhetik ugyanazt a munkát, amiért adott esetben több száz kilométert utaznának.
Nyugat-európai építőipari cégeknél mintegy 30 ezren vállaltak munkát, közülük most több ezren utaztak haza a járvány miatt – közölte a Világgazdasággal Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, aki a Hazahívó börzék tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a három-öt éves külföldi munkatapasztalat
itthon előrelépést és a szakmai előmenetelhez kapcsolódó magasabb fizetés lehetőségét ígéri. A hiány mérnökökből, középvezetőkből és jó szakmunkásokból a legnagyobb.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com