Koronavírus – Újabb halasztások és változások a magyar és a nemzetközi sportéletben

A magyar és a nemzetközi sportéletben szerdán is újabb halasztásokat, változásokat jelentettek be a koronavírus-járvány miatt.

    Elhalasztják a Budapesti Nagy Sportágválasztót, amelyet május 22-23-án rendeztek volna. A hagyományos esemény őszi változatára szeptember 11-12-én kerül sor.
Megállt a tokiói főpályaudvar előtt lévő óra, amely az olimpia kezdetéig hátralévő időt jelezte. A látványos szerkezet kedden még 122 napot mutatott, szerdán viszont már csak az aktuális dátum látható rajta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság halasztó döntése miatt.
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) meghosszabbították a közös edzések tilalmát: a csapatok a szerdai döntés értelmében jövő péntekig nem gyakorolhatnak együtt. A bajnokság a jelenlegi tervek szerint május 10-én folytatódik.
A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) pénzügyi támogatást nyújt azoknak a kluboknak, amelyek anyagi helyzete a kényszerszünet miatt megrendül. A harmad- és negyedosztályú egyesületek, valamint futsalcsapatok számára négymillió euró áll rendelkezésre, amit kamatmentes kölcsön formájában tudnak folyósítani. További könnyítést jelent, hogy a következő két esztendőben nem kell tagsági díjat fizetniük. Az első- és a másodosztályú klubok számára 500 millió eurós hitelkeret létrehozását mérlegelik, de ehhez a La Ligának és a legjobb anyagi helyzetben lévő kluboknak is hozzá kellene járulniuk.
Luis Rubiales, az RFEF elnöke elmondta, ha a járványhelyzet a következő hetekben enyhül, akkor a bajnoki szezon augusztusig vagy szeptemberig is meghosszabbítható.
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj szervezője szerdán azt nyilatkozta, nagyjából három héten belül kell eldőlnie, hogy elhalasztják-e a montreali versenyhétvégét. Francois Dumontier a BBC-nek azt mondta, ha a járványügyi helyzet húsvétig javul, a létesítmény készen áll majd arra, hogy június közepén vendégül lássa a mezőnyt. Az F1 idei szezonja még nem kezdődött el, az első nyolc futamot elhalasztották, vagy törölték, jelen állás szerint Kanadában rajtolna az idény.
A német túraautó-bajnokság (DTM) július 10-én kezdődik a nürnbergi Norisringen, pedig eredetileg április 24-én rajtolt volna. A tíz versenyből álló szezon november 15-én Monzában zárul.
A wimbledoni teniszbajnokságról a jövő héten döntenek. A főtábla mérkőzései június 29-én, az előkészületek pedig április végén kezdődnének, de egyelőre a halasztás vagy a törlés sem zárható ki, viszont zárt kapus mérkőzéseket biztosan nem rendeznek. Az All England Lawn Tennis Club szerdai közleménye szerint a halasztás “nem jelentene jelentős kockázatot és nehézséget”.
Nem május 3-án rendezik a Prága Marathont. A futóversenyre ősszel kerül sor, de a pontos dátumot még nem jelölték ki. A félmaratonra szombaton kerülne sor a cseh fővárosban, de azt már korábban elhalasztották szeptember 6-ra.
Egy sokat vitatott szabály miatt nem gyűjthetett pénzt a koronavírus-járvány elleni harcra az egyik legnagyobb amerikaifutball-tehetség, Trevor Lawrence és barátnője, de rövid időn belül az illetékesek pozitív döntést hoztak ügyükben. Az ESPN beszámolója szerint a Clemson 20 éves irányítója – aki az előző szezonban nagydöntős volt, egy évvel korábban pedig nemzeti bajnoki címet nyert – és a labdarúgó Marissa Mowry egy honlapot hozott létre, ahol pénzt gyűjtöttek, az egyetemi sportot felügyelő NCAA szervezet jelenlegi szabálya szerint azonban a fiatal sportolók nem használhatják a nevüket, képmásukat arra, hogy bevételhez jussanak. Az egyetem ezért arra kérte őket, függesszék fel az oldalt. A szervezet ugyanakkor egy nappal később jelezte, hozzájárulnak ahhoz, hogy a kezdeményezés működjön.

 

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com