Koronavírus – Tovább csökkent a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában

A hétfőn ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentősen tovább csökkent az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak napi száma.

    Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) hétfő délutáni tájékoztatása szerint vasárnap estig 5373-an haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban.
Ez azt jelenti, hogy a vasárnap este zárult 24 órában 439 beteg halt meg.
Az NHS vasárnap 621, szombaton 703 beteg haláláról számolt be.
A szombati volt az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
Az NHS minden nap az előző estig beérkezett halálozási adatokat ismerteti annak érdekében, hogy teljes körű és pontos számokkal tudjon szolgálni.
A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján hétfőig az előző napi 47 806-ról 51 608-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust.
Köztük van Boris Johnson miniszterelnök is, akit vasárnap este kórházba szállítottak, mivel kialakult nála a koronavírus okozta betegség, és egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.
A Twitteren hétfő délután közzétett üzenetében Johnson tudatta, hogy orvosának javaslatára rutinvizsgálatok céljából ment kórházba, de egyébként jó hangulatban van, és folyamatosan kapcsolatban áll stábjával.
Betegágyából is arra intette a briteket, hogy a kormányzati útmutatást betartva maradjanak otthonaikban, ezzel is segítve az NHS életmentő munkáját.
A kormányfő szóvivője is azt közölte hétfő délutáni tájékoztatóján, hogy Boris Johnson jó hangulatban van, dolgozik, folyamatosan kapja kórházi szobájában a kormányzati dokumentumokat és ellátja miniszterelnöki teendőit.
Nagy-Britanniában hétfőig csaknem 253 ezer szűrést végeztek; ez 58 ezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál.
A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
Hétfő esti sajtóértekezletén Chris Whitty angliai tisztifőorvos meglehetősen óvatosan nyilatkozott a Covid-19 járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések enyhítésének időpontját firtató kérdésre.
Whitty professzor – aki az elmúlt hetet maga is elkülönítésben töltötte, mivel észlelte a koronavírus okozta betegség tüneteit – kijelentette: a hatóságoknak a korlátozások enyhítése előtt egyértelműen meg kell győződniük arról, hogy a fertőzések számának növekedését jelző görbe már túlhaladt tetőpontján.
A tisztfőorvos – utalva azokra a becslésekre, amelyek szerint a tetőzés e hét végén várható – azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet teljesen bizonyosan megjósolni, így a korlátozások enyhítésének időpontja is bizonytalan.
A brit kormány két hete rendelt el kijárási korlátozásokat, és az intézkedést háromhetente felülvizsgálják; az első felülvizsgálat e hét végén esedékes.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com