Koronavírus – Tenerifei magyar: nincs pánik a szigeten

Nem tapasztalható pánik Tenerife déli részén, ahol turisták százait helyezték kedden karanténba egy szállodában az új koronavírus miatt – nyilatkozta az MTI-nek egy névtelenséget kérő, az érintett szállodától néhány kilométerre élő fiatal magyar nő.

    Beszámolója szerint maszkot viselő rendőrök sokasága vette körbe a szállodát, akik távozásra szólítják fel az ott bámészkodókat, a lezárás ugyanakkor csak a szálloda közvetlen környezetét érinti. A helyiek úgy tudják, hogy ezer embert helyeztek karanténba.
Mint közölte, a helyiek és a turisták is vegyes érzelmekkel fogadták a fejleményeket, egyesek kifejezetten közönyösek, mások inkább aggódnak, pánik azonban egyáltalán nem tapasztalható. Hozzátette, hogy az emberek nem kezdetek el élelmiszereket felhalmozni, az élet jobbára a megszokott kerékvágásban halad, áruhiány nincs, a gyógyszertárakban szájmaszkok is kaphatóak.
Beszámolt arról is, hogy Tenerifén szombat délután óta homokvihar tombol, valószínűleg emiatt sokan egyébként is hordanak maszkot a szigeten.
Tájékoztatása szerint a közösségi oldalak Tenerifével foglalkozó csoportjaiban ugyanakkor több külföldi – főként brit – turista is jelezte, hogy a karantén miatt lemondja nyaralását. Magyarok is érdeklődtek ugyanerről, de ők – a bejegyezések szerint – az utazás mellett döntöttek – közölte.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten jelentette be, hogy vannak magyarok a koronavírus miatt karantén alá vont szállodakomplexumban Tenerifén.
A regionális egészségügyi hatóságok szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a Tenerife nyugati partjánál lévő Costa Adeje üdülőhely H10 Costa Adeje Palace nevű szállodájában több száz vendéget helyeztek egészségügyi ellenőrzés alá.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com