Koronavírus – Tanzániában kimutatták, hogy kecske és banán is elkapta a kórt, felfüggesztették a laborok vezetőjét

Tanzániában hétfőn felfüggesztették tisztéből az országos laborhálózat vezetőjét, miután erősen kérdésessé vált a koronavírus-tesztelés pontossága: a laboratóriumi eredmények szerint ugyanis elkapta a kórt egyebek között egy kecske és egy indián banán is.

    Az importált tesztkészletek megbízhatósága iránt már korábban kételyek merültek fel, ezért több nem emberi váladékmintát is megvizsgáltattak a laborokkal anélkül, hogy azok tudták volna, mit elemeznek.
A kecske pozitív mintája még elfogadható lett volna, hiszen a világon pár állatról már kiderült, hogy koronavírus-hordozók, de az indián banánnal (pawpaw) már betelt a pohár
John Magufuli, Tanzánia elnöke felfüggesztette a laborok vezetőjét állásából, és tíztagú vizsgálóbizottságot hozatott létre, hogy az kiderítse a tévedések okát. Ezen kívül felfüggesztette a gyógyászati eszközök kórházak közötti szétosztásáért felelős kormánytagot is tisztéből.
Hogy honnan vásárolta Tanzánia a tesztkészleteket, azt nem közölte sem az elnök, sem a kormány szóvivője.
Hétfői adat szerint Tanzániában eddig 480 a bizonyítottan koronavírussal fertőzöttek száma, a ragály miatt 18-an haltak meg.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com