Koronavírus – Támogatási keretet hoznak létre rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek

Rendkívüli szociális támogatási keretet hoz létre az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda azon könnyűzenei szerzők és előadók megsegítésére, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket.

A segélyezés összegeként az EJI 90 millió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű, de nyitott keretet állapított meg – közölte az Artisjus kedden az MTI-vel. Mint írták, az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradnak a közönség előtti élő rendezvények, ami az előadóművészeknek és szerzőknek jelentős jövedelem-kiesést okoz. “Bár az ilyen helyzet kezelése, a károk elhárítása elsősorban állami feladat, az EJI és az Artisjus mégis feladatának tartotta, hogy összehangolt lépéseket tegyenek a rászoruló előadók és szerzők megsegítésére. A lehető legszélesebb körű segítségnyújtás érdekében a két szervezet együtt dolgozik, egyeztetik a kérelmeket annak érdekében, hogy minél több rászoruló művész kaphasson segítséget az egyik vagy a másik egyesülettől”.

Az EJI és az Artisjus az egyéni kérelmek elbírálását követően áprilisban és májusban folyósít szociális támogatást a rászorultaknak. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom termel meg.

Gyimesi László, az EJI elnöke hangsúlyozta: az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, amelyhez hozzátartozik a rendkívüli helyzetben nyújtott aktív segítség is. A szerzői oldalon támogatást nyújtó Artisjus Zenei Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lakatos György fagottművész kiemelte: az Artisjus által végzett jogkezelési munkának világszerte fontos része a szociális szolidaritás is.

A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő EJI vagy Artisjus által regisztrált előadóművész és könnyűzenei szerző kérheti. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, azokról a szervezetek gyorsított eljárással döntenek.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com