Koronavírus – Szijjártó: továbbra is mindent megteszünk a magyarok egészségének megvédéséért, a gazdaság újraindításáért

Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a magyar emberek egészségét és életét megvédjük, a határon kívül rekedt magyarokat hazahozzuk és a magyar gazdaságot mielőbb újraindítsuk – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján.

    A tárcavezető beszámolt az európai uniós külügyminiszterek tanácskozásáról, amelyet videokonferencia keretében tartottak.
Közölte: a koronavírus-járványra adandó válaszok miatt hívta össze az ülést az uniós külügyi főképviselő, és az ebből a helyzetből fakadó teendőket, intézkedéseket vitatták meg.
Szijjártó Péter elmondta: ismételten világossá vált, hogy minden tagállam nemzeti alapú döntéseket hoz, mindenki a saját nemzeti sajátosságai, jogrendje, érdekei alapján hozza meg azokat döntéseket, amelyeknek célja a védekezés sikeressége, és e nemzeti döntések az éppen aktuális egészségügyi és gazdasági helyzetnek felelnek meg. A nemzeti megoldások általában és alapvetően működnek, viszont a brüsszeli koordináció jelentősége minimálisra csökkent, és inkább kommunikációs elemként hangzott el most is, hogy fontos az egység, “európai csapat vagyunk” – vélte.
A külügyminiszter kifejtette: az elsőszámú feladat minden országnak megvédeni a saját polgárai egészségét és életét. “Így teszünk mi is”, az egészségügyi védekezés sikere érdekében folyamatosan érkeznek Magyarországra védőeszközök. Mindenki ugyanabból az irányból, forrásból szerzi be az eszközöket, alapvetően Kínából – mutatott rá.
Emlékeztetett: szombaton is hat repülőgép hoz több mint négymillió maszkot és többszázezer védőruhát Magyarországra, és további gépeket is várnak.
Kitért rá: a tanácskozáson szó volt az uniós polgárok hazahozataláról is. Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akcióját bonyolítják le, több mint hatezer magyarnak segítettek eddig hazajönni – közölte.
Elmondta: ezeket az akciókat vagy maguk hajtották végre, vagy más országokkal együttműködve, és “a brüsszeli koordináció rendkívül megkésett”.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy téma volt a gazdaságok újraindítása is. Bár legitimek azok a határvédelmi intézkedések, amelyek az emberek egészségének megőrzését, a járvány terjedési sebességének csökkentését célozzák, az áruforgalom folyamatosságát biztosítani kell az emberek ellátása miatt – magyarázta.
Kiemelte: az egyeztetésen felvetette, hogy vannak, akik az elmúlt napokban Magyarországot támadták. Miközben Európa-szerte naponta ezrek halnak meg, még mindig vannak olyanok, akiknek a legfontosabb feladata aggódni a magyar jogállamiságért, pedig mindenki európai egységről beszélt a tanácskozáson – mondta. Hozzátette: az elmúlt napokban “ismét elképesztő hazugságokat terjesztettek rólunk politikai vezetők az európai uniós tagországokból”.
Közölte: néhány európai uniós tagállam politikai vezetője álhíreket, hazugságokat terjesztett az elmúlt napokban Magyarországról, azt mondták, hogy nem ülésezik a parlament, miközben a jövő héten maga is felszólal a plenáris ülésen. Azt is mondták, hogy “diktatúraépítésre kapunk lehetőséget”, holott a védekezéssel összefüggő döntések meghozatalára kapott a kormány felhatalmazást – mutatott rá.
A külügyminiszter megjegyezte: arra kérte európai kollégáit, hogy először olvassák el a törvényt és utána beszéljenek róla.
Hangsúlyozta: arra is kérte európai kollégáit, hogy “ne legyünk képmutatóak és ne beszéljünk úgy európai egységről”, hogy néhányan az EU-n belül járulnak hozzá az álhírek folyamatos terjesztéséhez.
Szijjártó Péter azt is közölte: a későbbiekben tíz olyan magyar vállalat vezetőivel találkozik, amelyek a magyar exportban jelentős szerepet töltenek be.

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com