Koronavírus – Századvég: az export helyreállítása kiemelten fontos

Egy a magyarországihoz hasonló kis és nyitott gazdaság esetében az export helyreállítása egy fontos kérdés – mondta Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

    A szakértő elmondta, a járványnak két hatása sújtja leginkább az embereket: az egyik az egészségügyi, a másik pedig a gazdasági, s a megélhetést veszélyezteti.

A gazdasági újraindítást ezért nagyon körültekintően kell elvégezni, s ebben nagy hangsúly kerül az egyéni felelősségre is, hogy az emberek betartják-e az előírásokat.

Az újraindításban különösen fontos az export, hiszen a magyar feldolgozóipar jelentős része erre termel, ugyanakkor a kivitel főként olyan országokat érint, ahol viszonylag sikeres volt a védekezés – folytatta Szakáli István Loránd. Ezek között megemlítette Németországot, ahol már szintén elkezdték a gazdaság újraindítását.

Kitért arra is, a járvány súlyosan érintette a járműgyártást. Jó hír ugyanakkor, hogy – úgy tűnik – az ázsiai piacon helyreállt az új autók iránti kereslet – jegyezte meg a közgazdász.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com