Koronavírus – A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik

A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik.

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban  azt mondta, „Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott”. Hozzátette, hogy a turisták fogadása akkortól lesz lehetséges, ha már a spanyolok is elhagyhatják a lakhelyük szerinti megyét.

A tárcavezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az országot egészségügyi szempontból is „vonzóvá” tegyék. A turizmusnak biztonságra, bizalomra van szüksége – jegyezte meg. Spanyolországba csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező uniós állampolgárok, valamint a határon át naponta átjáró munkavállalók léphetnek be, eltekintve egyes rendkívüli indokolt esetektől.

A külföldről érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, kivéve az áru- és személyszállításban dolgozókat, illetve az ingázó munkavállalókat. A korábbi öt helyett már 13 repülőtér fogad nemzetközi járatokat. A leszállást követően megmérik az utasok testhőmérsékletét, akiknek kérdőívet kell kitölteniük egészségi állapotukról.

Hétfőtől a szállodák, megkötésekkel ugyan, de nyitva lehetnek az ország területének 70 százalékán, ott, ahol a járványügyi korlátozások enyhítésének első fázisa már életbe lépett a tervezett négy, egyenként kéthetes fokozatból. Nem tartozik közéjük a két legnagyobb és turisztikailag legforgalmasabb város, Madrid és Barcelona, ahol a legtöbben fertőződtek meg az új koronavírussal.

A spanyol szállodák és turisztikai szálláshelyek szövetsége (Cehat) szerint a hotelek többségét nem éri meg kinyitni addig, amíg nincsenek turisták.

Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát.

A 47 millió lakosú dél-európai országban a SARS-CoV-2 nevű vírust több mint 231 ezer ember szervezetében mutatták ki, a világon az ötödik, Európában pedig a második legtöbb fertőzöttet itt szűrték ki.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com