Koronavírus – Pence: az Európából visszaérkezőknek két hétre önkéntesen karanténba kell vonulniuk

Az Európából visszaérkező amerikai állampolgároknak két hétre önkéntesen karanténba kell vonulniuk – közölte az Egyesült Államok alelnöke az ABC televíziónak adott csütörtöki interjújában.

“Megvizsgáljuk és felkérjük az önkéntes karanténra az Európából visszatérő amerikai állampolgárok mindegyikét” – fogalmazott Mike Pence. Pence kitért Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentésére, miszerint 26 európai országból 30 napra betiltják a beutazást. Az alelnök leszögezte: “lényegében le akarjuk állítani a koronavírust behurcoló emberek áradatát”.

Mike Pence csütörtökön több amerikai csatornának is interjút adott, s valamennyiben védelmébe vette ezen intézkedést. A CNN hírtelevíziónak azt fejtegette, hogy a koronavírus-fertőzések epicentruma Kínából és Dél-Koreából már Európába tevődött át, s ezért született döntés a beutazási tilalomról. Hozzáfűzte, ehhez egészségügyi szakemberekkel konzultáltak. Az alelnök az NBC televízióban is ezzel indokolta az átmeneti időre szóló intézkedést. Kiemelte: az amerikai kormányzat arra számít, hogy jelentős mértékben növekedni fog a fertőzöttek száma az elkövetkező napokban.

“Megpróbáljuk a lehető legalacsonyabb szinten tartani a fertőzés terjedését” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a vírusteszteket kiterjeszteni tervezik az Egyesült Államok valamennyi szövetségi államára. Közben a kongresszusban a törvényhozók a vírus terjedése által okozott gazdasági károk enyhítését célzó csomagtervről vitáznak. A demokrata párti politikusok vitatják a kormány által benyújtott csomagterv egyes elemeit, köztük elsősorban a személyi jövedelemadó átmeneti időre szóló csökkentését, és csütörtökön reggel előterjesztették a maguk javaslatát is, amelyben főként a munkanélküli segélyből élők megsegítésére összpontosítanak.

Az Egyesült Államokban eddig több mint 1300 embert diagnosztizáltak az új típusú koronavírus-fertőzéssel, amely 33 halálos áldozatot követelt.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com