Koronavírus – Oroszország felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását

Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását – közölte kedd este a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes, Tatyjana Golikova hivatala a sajtóval.

    A fertőzés terjedésének megállításáért felelős operatív törzs ülése nyomán kiadott kommüniké szerint február 20-án nulla órától ideiglenesen felfüggesztik Oroszország határán Kína azon állampolgárainak átengedését, akik munkaügyben, magáncélból, tanulni vagy turistaként érkeznek az országba. A Mihail Misusztyin miniszterelnök által aláírt, vonatkozó rendelet értelmében a kínai állampolgárok esetében ideiglenesen leállítják a beutazási engedélyek kiadását és a megadásukhoz szükséges iratok átvételét is.

Oroszországban jelenleg nem tartanak számon a COVID-19 koronavírus által megfertőzött személyt, a két korábban megbetegedett kínai állampolgár már gyógyultan távozott a kórházból. Nem találtak fertőzöttet azon 144 ember között sem, akit február 5-én két katonai géppel evakuáltak Tyumeny térségégébe a járvány gócpontjából, Vuhanból.

A jokohamai karanténban horgonyzó Diamond Princess üdülőhajón viszont kedden egy második orosz állampolgárnál is koronavírus-fertőzést állapítottak meg az orvosok.

 

 

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com