Koronavírus – ORFK: a veszélyhelyzetben érvényesek a lejárt okmányok

A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzetben is, annak megszűnését követő 15 napig érvényesek – közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

    Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt írta: az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló kormányrendelet március 12-étől hatályos 4. paragrafus a) pontja, amely arról rendelkezett, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek, március 27. napjától hatálytalanná vált.
Ugyanakkor április 2-án hatályba lépett az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló kormányrendelet, melynek 6. paragrafusának (1) bekezdése a veszélyhelyzet alatti időszakra vonatkoztatva úgy rendelkezik, hogy a 2020. április 2. napjától lejáró hivatalos okmányok esetében az érvényességi időt a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig megtartottnak kell tekinteni, így azok meghosszabbítását továbbra is a veszélyhelyzet megszűnését követően kell kezdeményezni.
A március 27. és április 1. közötti időtartamban lejáró okmányok tekintetében az érintett ügyfeleket szankciók nem érhetik, az ő esetükben az okmányok meghosszabbítására szintén a veszélyhelyzet megszűnése után kell intézkedni – hangsúlyozták.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: police.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com