Koronavírus – Operatív törzs: életbe lépett a kijárási korlátozás

Életbe lépett a kijárási korlátozás – jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

    Kiss Róbert alezredes elmondta, a rendőrség segítő, empatikus, lojális módon hívja fel a lakosság figyelmét az új szabályokra, és megköszönte a lakosság együttműködését.

Az alezredes közölte, hogy hétfőtől honvédelmi irányítótörzsek lesznek a kórházaknál is, hogy gondoskodjanak a feszes, katonai rendben megvalósuló eszközgazdálkodásról.

Szólt arról is, hogy folytatódnak az egészségügyi eszközbeszerzések: szombaton 27 tonna egyéni védőfelszerelés érkezett, és a tervek szerint vasárnap két légi járattal 3 millió 270 ezer egyéni védőfelszerelés, gumikesztyű és maszk érkezik az országba.

Elmondta azt is, elfogták a napokban mentősre támadó embert és újabb két iráni állampolgárt utasítottak ki az országból.

 

 

Eger, 2020. március 28.
Rendõrök az egri piaccsarnokban a kijárási korlátozás kezdetének napján, 2020. március 28-án. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvetõ szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat 9 és 12 óra között kizárólag a 65 év felettiek látogathatják. A rendõrség a közterületeken „megnyugtató, segítõ, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.
MTI/Komka Péter

 

Eger, 2020. március 28.
Rendõrök és egy közterület-felügyelõ az egri Széchenyi utcában a kijárási korlátozás kezdetének napján, 2020. március 28-án. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvetõ szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat 9 és 12 óra között kizárólag a 65 év felettiek látogathatják. A rendõrség a közterületeken „megnyugtató, segítõ, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.
MTI/Komka Péter

 

Eger, 2020. március 28.
Idõs járókelõvel beszélget egy rendõr az egri Zalár József utcában a kijárási korlátozás kezdetének napján, 2020. március 28-án. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvetõ szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat 9 és 12 óra között kizárólag a 65 év felettiek látogathatják. A rendõrség a közterületeken „megnyugtató, segítõ, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.
MTI/Komka Péter

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotós: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com