Koronavírus – Operatív törzs: életbe lépett a kijárási korlátozás

Életbe lépett a kijárási korlátozás – jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

    Kiss Róbert alezredes elmondta, a rendőrség segítő, empatikus, lojális módon hívja fel a figyelmet az új szabályokra, és megköszönte a lakosság együttműködését.

Az alezredes közölte, hogy hétfőtől kórházparancsnoki rendszer lesz a kórházakban, hogy gondoskodjanak a feszes, katonai rendben megvalósuló eszközgazdálkodásról.

Szólt arról is, hogy folytatódnak az egészségügyi eszközbeszerzések: szombaton 27 tonna egyéni védőfelszerelés érkezett, és a tervek szerint vasárnap két légi járattal 3 millió 270 ezer egyéni védőfelszerelés, maszk és kesztyű érkezik az országba.

Elmondta azt is, elfogták a napokban egy mentődolgozóra támadó embert, és felhívta a figyelmet arra, hogy a mentők életmentő közfeladatot látnak el, ezért a rendőrség a jövőben is kiemelten fog foglalkozni a hasonló bűncselekményekkel.

Megjegyezte: a Dél-Pesti Centrumkórház dolgozóit inzultáló iráni állampolgárokat már korábban kiutasították az országból, pénteken pedig újabb két embert utasítottak ki.

Megjegyezte: az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság eddig 15 emberrel szemben indított idegenrendészeti eljárást.

Kiss Róbert kitért arra is: a rendőrség az idáig elrendelt 7302 hatósági házi karantént 44 375 esetben ellenőrizte, 163 esetben indított szabálysértési eljárást és 37 esetben szabott ki helyszíni bírságot.

Ismertette: a határokon az éjszaka kialakult torlódások megszűntek, hosszabb várakozásra egyetlen határátkelőnél sem kell számítani.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotós: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com