Koronavírus – Olaszországban több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony a halottak száma egy nap alatt

Kilencvenkilenccel emelkedett a halottak egy nap alatti száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint. A kijárási korlátozások oldásának első napján az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma is ötszáz alatt maradt.

    A halottak száma száz alá süllyedt a korábbi 153-ról: az áldozatok egy nap alatt száma utoljára március 9-én volt száz alatt, akkor 97-en haltak meg egy nap alatt. A halottak száma Olaszországban elérte a 32 007-t.
Az aktív fertőzöttek száma több mint ezerhétszázzal csökkent, majdnem ugyanannyival mint egy nappal korábban, és elérte a 66 553-t. Közülük valamivel több mint tízezren vannak kórházban. Egy nap alatt – a halottakat is számolva – az egész országban 451 fertőzöttet szűrtek, ami március 2. óta a legalacsonyabbnak számít.     A gyógyultak száma túllépte a 127 ezret.
A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 225 886-t.
A gócpont Lombardiában 24-gyel emelkedett a halottak száma, a korábbi 69után. A diagnosztizált fertőzöttek száma 175-tel a korábbi 399-hez képest.
A húsz olasz tartományből ötből nem jelentettek új halálesetet, és négy tartományban nem regisztráltak új beteget sem.
Több mint két hónap után az olaszok hétfőn hagyhatták el először lakóhelyüket engedély nélkül. A városok utcái óráról órára megteltek emberekkel, a római metrómegállókban kilométeres sorok álltak, mivel egyszerre csak meghatározott számú utast engednek belépni. A szájmaszk viselete kötelező, de a felszólítások ellenére nem mindenki hordja. A korábbi gócpontnak számító Bergamo polgármestere felelősségteljes magatartásra szólította fel a lakosokat, miután elözönlötték a sétálóutcákat egymás közötti távolságtartás nélkül.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com