Koronavírus – Nőtt a fertőzöttek száma Afrikában, Botswanában is megjelent a járvány, több ország korlátozó intézkedéseket vezet be

Nőtt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma keddre Kamerunban, megjelent a vírus Botswanában és Sierra Leonéban, több afrikai országban szigorító intézkedéseket vezetnek be, ott is, ahonnan egyelőre nem jelentettek fertőzést.

    Kamerunban az egészségügyi miniszter közlése szerint kedd reggelre 51-gyel nőtt a fertőzöttek száma, eddig ez a legmagasabb 24 órán belüli növekedés. A nyugat-afrikai országban, amelyet a járvány a leginkább sújt a szubszaharai térségben, 193 fertőzöttet regisztráltak, közülük hatan belehaltak a vírus okozta betegségbe, valamint – az egészségügyi miniszter szerint – tucatnyian felgyógyultak belőle. Az esetek nagy részét az ország két gazdasági központjából, Yaoundéból és Doualából jelentették.
A nigériai betegségmegelőző központ hétfő este 20 újabb fertőzöttről számolt be, ezzel az országban a regisztrált fertőzések száma elérte a 131-et.
Afrika legnépesebb országának, Nigériának a 20 milliós kereskedelmi központjában, Lagosban hétfő estétől zárva tartanak az üzletek, kihaltak az utcák, csupán néhány autó közlekedik fittyet hányva a főútvonalak mentén felállított biztonsági ellenőrző pontoknak. Muhammadu Buhari elnök hétfőn rendelte el “minden mozgás” leállítását Lagos és Abuja államokban, ahol az országosan nyilvántartott 135 fertőzött él többsége él. Nigériából eddig 2 halottat jelentettek. Lagos államban ideiglenes piacokat állítanak fel a szegénynegyedek közelében és a legsérülékenyebb 200 ezer ember számára biztosítják a házhozszállítást.
A járvány felütötte fejét Botswanában, ahol hétfőn regisztrálták az ország első három fertőzöttjét. Mokgweetsi Masisi botswanai elnök április 2-ától határozatlan időre szükségállapot érvénybe lépését jelentette be. Az elnök március 21-én 14 napos, önkéntes karanténba vonult, a bejelentést az állami televízióban tette meg.
Sierra Leonéban is megjelent az első fertőzés, egy 37 éves férfi betegedett meg, aki március 16-án érkezett Franciaországból, és azóta karanténban volt. Ezt személyesen Julius Maada Bio államfő jelentette be – mint fogalmazott – “első koronavírusos sajtótájékoztatóján”.
Yoweri Museveni ugandai elnök hétfőn kéthetes országos házi karantént rendelt el. Az országban az amerikai Johns Hopkins Egyetem keddi kimutatása szerint 33 fertőzöttet tartanak számon.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök hétfő este azt mondta, felgyorsítják a teszteléseket, amelyeket az egészségügyi dolgozók az emberek otthonaiban végeznek majd el. A kontinens országai közül Dél-Afrikából jelentették a legtöbb, 1326 fertőzöttet.
A csaknem kétmilliós Lesothóban a járvány megelőzése érdekében hétfőn 25 napig tartó kijárási tilalom lépett életbe, Malawiban pedig a külföldről érkezőket házi karanténra kötelezik.
Burundi, a Comore-szigetek, Lesotho, Malawi, Sao Tomé és Príncipe és Szudán – nem jelentett fertőzötteket, sokan azonban aggódnak, hogy mindez csupán az egészségügyi felszereléseik hiányossága miatt van. Egy magát megnevezni nem kívánó burundi orvos az AFP francia hírügynökségnek elismerte, hogy az országban azért nem végeznek teszteket, mert nincsenek eszközeik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Sao Tomé és Princípe-i irodájának vezetője, Anne Ancia szintén azt mondta, hogy a szigetország sem rendelkezik a szükséges tesztekkel.
Kaisz Szaíd tunéziai államfő kedden közkegyelemben részesített 1420 fogvatartottat, hogy így harcoljon a koronavírus-járványnak a börtönökben történő terjedése ellen. Tunéziában általános karantént rendeltek el a fertőzés lassítása érdekében. Az észak-afrikai országban 362 igazolt fertőzöttet és 9 halálesetet tartanak nyilván.
A kormány bejelentette, hogy több ezer család számára szállítanak haza élelmiszert mintegy két hónapon keresztül. Szaíd a múlt héten az utcákra vezényelte a hadsereget a karantén betartatására.
Kenyából kedden kilenc új koronavírus-fertőzöttet jelentettek, így az igazolt fertőzöttek száma elérte az 59-et.
Afrikát, ahonnan eddig összesen 5255 fertőzöttet, valamint 173 halálesetet jelentettek, a járvány eddig nem érintette olyan súlyosan, mint más kontinenseket, a  Vöröskeresztet Nemzetközi Bizottsága (ICRC) azonban arra figyelmeztet, hogy amennyiben nem tesznek meg mindent a kór megfékezésére a jelenlegi szakaszban, annak nagyon súlyos következményei lesznek az ott élőkre, valamint az országok egészségügyi rendszereire. Patrick Youssef, az ICRC helyi vezetője felhívta a figyelmet több afrikai válsággócra is, a többi közt a Csád-tó térségére, ahol a vallási és etnikai villongások a járványveszély ellenére sem csökkentek.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com