Koronavírus – Nő a fertőzöttek száma, újabb országokból jelentettek megbetegedéseket

Olaszországban immár hétre emelkedett az új koronavírus  halálos áldozatainak  a száma,  ugyanakkor újabb országok – Afganisztán, Irak, Bahrein és Omán – is jelentettek hétfőn megbetegedéseket. Egy magyar állampolgár is megfertőződött a Japánban karantén alá helyezett óceánjárón.

    Olaszországban heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak – jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn.    A fertőzöttek száma meghaladja a 200-t, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-t Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kórházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.  A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.
Március 31-ig felfüggesztették a sztrájkokat és tüntetéseket. A gócponttól távolabbi olaszországi városokban is üresek a mozik, edzőtermek, visszaesett a látogatók száma a firenzei Uffizi-képtárban is. Románia után Horvátország is bejelentette, hogy ellenőrzi az észak-olaszországi térségből érkező utasokat.  Horvátország és Szlovénia is fokozott készenléti állapot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt – írta a helyi sajtó hétfőn.
A pandémia, azaz a több kontinensre kiterjedő világjárvány kifejezés használata nem felel meg a tényeknek – közölte genfi sajtótájékoztatóján hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a tüdőgyulladással járó, COVID-19 nevű új koronavírus terjedésével kapcsolatban.
Tedrosz Adamon Gebrejeszusz “nagyon aggasztónak” nevezte az új megbetegedések számának növekedését Olaszországban, Dél-Koreában és Iránban, és hangsúlyozta, hogy a világnak az új koronavírus terjedése kapcsán fel kell készülnie egy esetleges világjárványra.
A COVID-19 vírustörzs már több mint hetvenezer embert megfertőzött szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.
Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.  Menczer Tamás sajtótájékoztatóján közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírus tesztje.
A Diamond Princess óceánjárót február 5-én vesztegzár alá vonták Jokohamánál. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló – tette hozzá. Elmondta: egyikük koronavírustesztje pozitív lett. Őt elkülönítették, két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelőközpontba. A fertőzött magyar tünetmentes; nem lázas, nem köhög és azt mondja, hogy jól van. A tokiói magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatot tart vele – fűzte hozzá.
A japán egészségügyi vezetők és kormányilletékesek hétfőn beismerték, hogy nem volt tökéletes a karantén az óceánjárón, de kiálltak amellett a döntés mellett, hogy 14 nap után mintegy 1000 embert elengedtek.        A hajón tartózkodó 3700 utas és személyzet közül több mint 690-en fertőződtek meg az új koronavírustól, három japán meghalt.
Mérik az új koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren – közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Müller Cecília a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget. Ugyanakkor az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki a WHO és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét – tette hozzá.
Az Európai Unió 232 millió eurót (mintegy 76,5 milliárd forint) különített el a vírus világméretű elterjedésének megelőzésére és a járvány visszaszorítására, valamint a felkészülés fokozására – jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben. Az unió támogatási csomagja segíteni fogja a WHO munkáját, és célzott finanszírozást nyújt a kevésbé fejlett egészségügyi rendszerekkel bíró országok számára. Az unió célja a járvány világszintű visszaszorítása – közölte.
A sajtótájékoztató végén, újságírói kérdésre válaszolva Janez Lenarcic azt monda, az Európai Unió nem fontolgatja, hogy a vírus olaszországi megjelenése nyomán utazási tilalmat, vagy a határellenérőrzés bevezetését javasolja a schengeni térségben. Tájékoztatása szerint ugyanakkor az EU készenléti terveket készít a járvány európai terjedésének esetére.
Több újabb országban, Kuvaitban, Irakban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent a kínai Vuhanból indult koronavírus, Iránban 12-re emelkedett a halálos áldozatok száma,  Észak-Koreában pedig 380 külföldi került hétfőn karanténba az új koronavírus elleni védekezés jegyében.
(FOTÓ)

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com