Koronavírus – A nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítené a Nemzeti Filmintézet

Filmipari segélyalapot kezdeményez a Nemzeti Filmintézet, amellyel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítenék meg. Erre a célra 50 millió forintot különítettek el, de várják a filmes vállalkozások és magánszemélyek felajánlásait is – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról beszélt: a járvány kezdete óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy a forgatások elmaradása és a várható csúszások miatt a filmipar szereplőit érintő vesztességeket mérsékeljék.

Az intézkedések azért lényegesek, mert számos nemzetközi produkció hagyta el Magyarországot a járvány miatt, a kiesést pedig megérzi a jelentős, 20 ezer főt számláló szektor. Mint mondta, a segítség egyik iránya, hogy ebben az időszakban a gyártáshoz közel álló filmek előkészítését “felpörgetik”. Így amikor elmúlik a járvány, akkor jól előkészített produkciók forgatásával lehet majd azonnal indulni – mondta.

A másik kezdeményezés, hogy a nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket egy azonnali segítséggel próbálják “helyzetbe hozni”. A Nemzeti Filmintézet által létrehozott 50 millió forintos alap egy jövedelempótló gyorssegély a megbízás nélkül maradt filmesek számára – mondta, hozzátéve, hogy ebben partnerük a Magyar Filmakadémia, amelynek honlapján jelenik majd meg a pályázat teljes kiírása várhatóan április 15. után.

Káel Csaba beszélt arról is, hogy bizonyos pályázatok határidejét megpróbálják “közelebb húzni”, ezzel lehetőséget teremtve, hogy minél több új produkció induljon be minél hamarabb.

Forrás: MTI.hu
fotó: pexel.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com