Koronavírus – A NASA bezárta két üzemét, késhetnek a Holdra szállás tervei

A koronavírus-járvány veszélye miatt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA  ideiglenesen bezárta két űrhajófejlesztő és összeszerelő üzemét, ami miatt késedelmet szenvedhet az amerikai űrhajósok tervbe vett visszatérése a Holdra négy év múlva.

    Jim Bridenstine NASA-igazgató csütörtöki közleményében arról tájékoztatott, hogy bezárt a New Orleans-i Michoud szerelőcsarnok és a közeli Mississippi állambeli Stennis űrkozpont, tekintettel arra, hogy terjed a térségben a koronavírus-járvány, ráadásul az utóbbi üzem egyik alkalmazottja is megfertőződött.
Bridenstine közleménye szerint a járványhelyzetben a NASA vezetői az alkalmazottak egészségét és biztonságát tartják a legfontosabbnak, ezért függesztik fel a munkát mindkét üzemben, ahol az amerikai Hold- és Mars-programhoz fejlesztik az SLS hordozórakétát és Orion személyszállító űrhajót.
A NASA tavaly tavasszal ismertette a három szakaszban megvalósítandó Hold-program részleteit. Eszerint 2024-re tervezik űrhajósok küldését a Holdra, majd a harmincas évek közepén a Marsra. Hírügynökségek szerint az üzembezárások fékezhetik a Holdra szállási programot, amely fontos lépcsőfoka a későbbi Mars-programnak.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com/NASA/ science



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com