Koronavírus – A Moldovából hazatérő Orbán Viktor testhőmérsékletét is ellenőrizték a reptéren

A moldovai hivatalos útjáról hazatérő Orbán Viktor miniszterelnök testhőmérsékletét is ellenőrizte a Liszt Ferenc-repülőtér egészségügyi személyzete csütörtökön.

    A kormányfő Facebook-oldalára feltöltött videón az látszik, hogy a maszkot viselő dolgozók először a miniszterelnök feleségének, Lévai Anikónak, majd Orbán Viktornak a homlokához tartanak egy érintés nélkül működő hőmérőt, az eredményeket pedig nyugtázzák.
Az egészségügyi dolgozók a miniszterelnök kérdésére megerősítették, a szabályok alapján valamennyi repülővel érkező utasnak ugyanígy megmérik a testhőmérsékletét. A kormányfő újabb kérdésére megjegyezték, az utóbbi időben visszaesett a reptér forgalma.
Orbán Viktor csütörtökön Chisinauban bejelentette, az egész Európai Uniónak érdeke, hogy stratégiai partnerségeket alakítson ki a keleti határain fekvő országokkal, így Moldovával is, és hogy tartsa nyitva az uniós tagság és gazdasági együttműködés lehetőségét. A kormányfő hivatalos látogatása során tárgyalást folytatott Ion Chicu moldovai kormányfővel. A délutáni üzleti fórumon az is elhangzott, hogy közvetlen repülőjárat indulhat Budapest és Chisinau között.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com