Koronavírus – Mintegy száz projekt folyik világszerte a Covid-19 elleni védőoltás kidolgozása keretében, tucatnyit már tesztelnek is

 Mintegy száz terv van folyamatban az új koronavírus elleni védőoltás kidolgozására, közül mintegy tíznek már a klinikai tesztelése is folyik – derült ki a The London School of Hygiene and Tropical Medicine (LSHTM) adataiból, amelyeket az AFP francia hírügynökség ismertetett kedden.

    A neves brit orvostudományi iskola közel 120 különböző oltóanyagprojektet sorol fel a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegség ellen, közülük 110 preklinikai (tervezési) szakaszban van.
Nyolc program jutott el az embereken végzett klinikai kísérletetek első stádiumába. Ezek között egy kínai, amelyet a Hongkongban bejegyzett CanSino nevű cég jegyez, még előbbre tart, I. és II. szakaszú klinikai kísérletet is végeznek vele.
Az I. stádiumú kísérletek fő célja a biztonság tesztelése és csak kisebb mértékben a gyógyászati termék hatékonysága. A nagyobb körben elvégzett II. és III. szakasz fő célja már a hatékonyság felmérése, a forgalomba bocsátásnak az egészségügyi hatóságok általi esetleges engedélyezése előtt.
Három másik kínai kísérlet az I. stádiumban tart: az egyik a technológiai részvények Nasdaq tőzsdéjén jegyzett Sinovac, két másikat pedig a Sencseni Orvosi Intézetben végeznek a LSHTM szerint.
Egy brit – az Oxfordi Egyetem által végzett – illetve a BioNtech német gyógyszergyár által folytatott kísérlet most lépett a klinikai kísérletek I. stádiumába.
Az Egyesült Államokban két projekt van I. szakaszban: az egyiket a Moderna biotechnológiai vállalat végzi együttműködve az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetekkel (NIH), a másikat pedig az Inovio Pharmaceuticals biotechnológiai gyógyszerfejlesztő cég.
A hatékony és biztonságos védőoltások kifejlesztése az eddig világszerte több mint 200 ezer emberéletet követelő Covid-19-világjárvány elleni harc kulcspontja.
A betegség súlyos formái elleni gyógyszerek híján csak a széles körben beadott védőoltások tehetik lehetővé a betegség elleni védettséget és állíthatják meg a vírus terjedését.
Az egyik jelentős probléma a vakcinák kifejlesztésének, nagy adagokban való előállításának és a tömeges oltásoknak a viszonylagos lassúsága.
A határidő legkevesebb egy-másfél év – hangoztatták gyakran az egészségügyi szervezetek, közöttük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a nagy gyógyszergyárak.
Egyes szakértők, mint Sarah Gilbert brit vakcina szakértő, az Oxfordi Egyetem munkatársa, aki a Vaccitech biotechnológiai céggel dolgozik együtt a kísérleteken, valamint a három különböző projekten is dolgozó Frédéric Tangy, a párizsi Pasteur Intézet munkatársa úgy vélik, hogy a védőoltás 2020 végéig elkészülhet.
Az LSHTM-nek a vakcinakutatással kapcsolatos adatai elérhetők a https://vac-lshtm.shinyapps.io/ncov_vaccine_landscape/ címen.

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com