Koronavírus – Megugrott Hupejben az azonosított betegek és halottak száma

Hirtelen megnövekedett a kínai Hupej tartományban az új koronavírus okozta megbetegedések és halálesetek hivatalos adata, ami annak tudható be, hogy a tartományban új diagnosztikai eljárásrendet alkalmaznak, így egyelőre nem lehet tudni, kell-e számítani az eddiginél sokkal súlyosabb válságra, vagy a vírus terjedésének üteme lassul – írta egy csütörtöki elemzésében a Reuters hírügynökség.

    Az új protokoll szerint a képalkotó vizsgálatok, a tünetek és az epidemiológiai háttér alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek és a közülük elhunytak számát mostantól hozzáadják azokéhoz, akiknek esetében a laboratóriumi tesztek is egyértelműen kimutatták a vírus jelenlétét.
Eszerint a járvány fészkének számító tartományi székhelyen, Vuhanban eddig csaknem 33 ezer ember fertőződött meg, és 1036-an haltak meg szerda éjfélig. Csak aznap 242-en haltak meg, ami több mint a duplája az eddigi legnagyobb napi halálozási adatnak. Korábban a legtöbb, 103 haláleset hétfőn történt – közölték csütörtökön az egészségügyi hatóságok.
A tartomány egészében szerda estig 48 200 fertőzöttről tudtak, de közülük 3441-en meggyógyultak. További kilencezer embert tartanak karanténban fertőzés gyanújával. A járvány halálos áldozatainak száma Hupejben 1310-re emelkedett.
Országosan szerda estig 1367-en haltak (aznap a vuhani áldozatokkal együtt 254-en), és 59 804 volt az ismert fertőzöttek száma (ebből 15 152 volt az új esetek száma). Szerdán 1171 gyógyult beteget engedtek ki a kínai kórházakból, ezzel összesen 5911-re nőtt a számuk a járvány kezdete óta. Ez az összesített szám február 7-e óta napi átlagban 500 gyógyultnak nyilvánított személyt jelent.
Csütörtökön a kínai hadsereg újabb 2600 katonaorvost és ápolót küldött Vuhanba, ahol velük együtt immár a négyezret is meghaladja a 11 milliós városban szolgálatot teljesítő egészségügyi kontingens létszáma – jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna. A nemzeti egészségügyi bizottság közlése szerint eddig összesen 189 orvoscsoport érkezett Hupej tartományba az ország más részeiből, hogy segítsen a járvány megfékezésében és a betegek gyógyításában. Ez 21 569 szakembert jelent. Csak szerdán 2900-an érkeztek.
Ugyancsak a nemzeti egészségügyi szolgálat egyik tisztségviselője, Kuo Jan-hong jelentette ki csütörtöki pekingi sajtótájékoztatóján, hogy a gyógyult betegek számának növekedése a gyógyítási módok sikerességét igazolja.
A meggyógyultak mintegy 90 százalékánál mindvégig csak enyhe tüneteket lehetett tapasztalni – tette hozzá.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com