Koronavírus – Meghaladta a tízezret Romániában a regisztrált fertőzések száma

Csaknem két hónappal az első igazolt fertőzés és egy hónappal az első haláleset után csütörtökön meghaladta a tízezret Romániában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.

Az országban február 27 én jelentették az első új típusú koronavírus-fertőzést, az első Covid-19-ben szenvedő beteg pedig március 22-én halt meg, amikor az igazolt fertőzések száma 367 volt, naponta ezer tesztet végeztek, a 24 óra alatt regisztrált újabb megbetegedések száma pedig még száz alatt volt. Április első hetéig háromnaponta megduplázódott az új fertőzések száma, azóta viszonylag egyenletesen, naponta átlagosan 350-nel nőtt a számuk, attól függetlenül, hogy közben a tesztelés ritmusa a négyszeresére emelkedett.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtök nem sokkal dél után közzétett összesítése szerint az elmúlt 24 órában az utóbbi hét átlagát valamelyest meghaladó ütemben, 386-tal emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzések száma, amely mostanra elérte a 10 096-ot. Közülük 2478-at azóta gyógyultnak nyilvánítottak, 236-an viszont – az előző napinál 52-vel kevesebben – továbbra is intenzív kezelésre szorulnak.

A szerdai összesítés óta 19 újabb koronavírusos beteg vesztette életét. Romániában eddig 527 halottja volt a járványnak, külföldön pedig 66 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét. Bár az országban már a május 15-én véget érő rendkívüli állapot utáni időszakra készülnek, a most még érvényben lévő kijárási korlátozások megsértéséért továbbra is naponta több mint ötezer emberre szabnak ki átlagosan 2200 lejes (csaknem 160 ezer forintos) bírságot.

A karanténrendelkezések megsértéséért eddig 2185 otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek már hatósági karanténba, 139 karanténban lévő embert pedig újabb 14 napos vesztegzár alá vontak. A rendőrök eddig 466 ügyben indítottak bűnvádi eljárást a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása címén. Az utóbbi 24 órában további 13 ezer, eddig megfigyelés alatt tartott ember hagyhatta el a karantént. Jelenleg több mint 12 ezer embert tartanak hatósági karanténban, 28 ezret pedig otthoni elkülönítésben.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com