Koronavírus – Már több mint 14 ezer önkéntes jelentkezett, hogy kutatási célból megfertőzzék

Már több mint 14 ezer önkéntes jelentkezett száznál is több országból, hogy az új koronavírus elleni oltóanyag kifejleszte érdekében, kutatási célból megfertőzzék.

    Chris Bakerlee, a Harvard Egyetem tudósa és kutatócsoportja olyan embereket keres, akik készen állnak a vírusfertőzésre, hogy felgyorsítsák a védőoltás fejlesztését.

Egy vakcina kidolgozásának több fázisa van. Először többek között a biztonságosságát, később a hatásosságát tesztelik. Az önkéntesek egy része ekkor magát a hatóanyagot kapja meg, a másik része hatóanyag nélküli szert, úgynevezett placebót vagy az általános terápiát.

Klasszikusan ezután vizsgálják, kit fertőz meg természetes úton a kórokozó és kit nem. Ha azonban ez a kórokozó nem túlságosan elterjedt, akkor esetleg több tízezer résztvevőre van szükség a kutatáshoz. Ez a tesztfázis így nagyon sokáig eltarthat.

A 1Day Sooner (egy nappal korábban) nevű kezdeményezés kitalálóinak az az elképzelése, hogy a résztvevőket – mind a valóban beoltottakat, mind azokat, akik placebót kaptak – célzottan kiteszik a vírusnak és figyelik, kit fertőz meg és kit nem. Így kevesebb alanyra van szükség és gyorsabban is halad a tesztelés a kezdeményezők szerint.

Azok a tudósok, akik nem értenek egyet az elképzeléssel, azzal érvelnek, hogy óriási egészségügyi kockázata lehet egy sok szempontból még nem kutatott kórokozó, mint a SARS-CoV-2 fertőzésének.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com