Koronavírus – Május elsején nyitják újra a pekingi Tiltott Várost

Május elsején nyitják újra a pekingi Tiltott Várost az új koronavírus okozta járvány miatti három hónapos zárvatartás után – jelentette be a palotamúzeum szerdán.

A Tienanmen tér közelében lévő egykori császári palota január 25-én zárta be kapuit, amikor a hatóságok elrendelték minden turistalátványosság és egy teljes tartomány lezárását.

A szerdai bejelentés utáni fél órában már 2500-an váltottak jegyet a múzeum weboldalán.

A Tiltott Városba naponta mindössze ötezer embert fognak beengedni a járvány előtti mintegy 80 ezerrel szemben. A látogatóknak maszkot kell viselniük, meg kell tartaniuk a legalább egyméteres távolságot egymás között, és telefonjukon be kell mutatniuk az egészségügyi kódjukat, ami igazolja, hogy nem vírushordozók.

A bejáratnál testhőmérsékletet mérnek, és akinek láza van vagy köhög, nem mehet be.

Pekingben nemrég jelentették be, hogy a város múzeumai májustól fokozatosan újranyitják kapuikat.

A korlátozások feloldását egyelőre a kínai turisták élvezhetik, az állami CCTV adása szerint a külföldről és a járvány kiindulópontjának számító Hupej tartományból érkezők egyelőre nem. Nekik Pekingbe érkezésük után két hétig még karanténban kell maradniuk.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com