Koronavírus – A magyar katonák is aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben

A magyar katonák is aktívan részt vesznek a járvány elleni védekezésben – hangsúlyozta Ruszin Romulusz a Honvédelmi operatív törzs vezetőhelyettese a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

    Beszámolt arról is, hogy a Magyar Honvédség katonái befejezték a fővárosi Pesti úti idősotthon fertőtlenítését. Hozzátette: a vegyvédelmi zászlóalj mintegy 1500 liter fertőtlenítőszert használt fel, és szükség esetén további fertőtlenítésre is felkészültek.
Azt is elmondta, hogy mintegy ezer katona tartózkodik külföldön, műveleti területen; köztük nincs koronavírus-fertőzött. Ahol más országok is csökkentik katonai létszámukat, ott ezt a Magyarország is megteszi, ennek nyomán a héten Maliból érkezett haza egy kisebb kontingens – közölte Ruszin Romulusz.
Beszámolt arról is, hogy ezen a héten további 11 vállalathoz érkeztek honvédelmi irányító törzsek. Jellemzően olyan vállalatokhoz mentek most, amelyek alapvetően az élelmiszerbiztonság fenntartásában és olyan eszközök biztosításában vesznek részt, amelyek létfontosságúak a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
Mindeközben a Magyar Honvédség erői részt vesznek a dél határ biztosításában, továbbá az északi és nyugati határon is ott vannak a katonák. A humanitárius korridor fenntartásában is támogatják a rendőrök munkáját. A katonai rendészek több településen járőrtevékenységgel segítik a biztonság fenntartását, emellett a katonák  raktárak őrzés-védelmében is segítenek, 51 kórháznál pedig a kórházparancsnoki posztot látják el.

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com