Koronavírus – A Magarországot bíráló Svédország kormánya is szélesebb felhatalmazást kér három hónapra

Svédország kormánya szélesebb felhatalmazást szeretne kapni három hónapra szólón, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen parlamenti jóváhagyás nélkül joga legyen egyebek közt lezárni repülőtereket, vasúti pályaudvarokat – adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség.

Svédországban eddig alig hoztak korlátozó intézkedéseket: a felsőoktatásban áttértek a táv módra, lezárták az idősotthonokat a látogatók elől, és tilosak az ötven főnél népesebb összejövetelek, viszont az általános és középiskolák nyitva vannak, akárcsak a vendéglők vagy az edzőtermek, pedig már mintegy négyszázan meghaltak a járvány miatt a skandináv országban.

A szociáldemokraták vezette koalíciós kormány most kellő törvényi felhatalmazást kér, hogy gyorsan tudjon cselekedni a járvány ellen. “Láttuk, hogy milyen hamar változhat a helyzet Svédországban és Európában, és szélesebb lehetőségekre van szükségünk, hogy gyorsan reagálhassunk, ha a körülmények megkívánják” – áll Lena Hallengren egészség- és szociálisügyi miniszter nyilatkozatában.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor szavaz a svéd parlament a kormány jogkörének szélesítéséről.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com