Koronavírus – Londoni elemzők: a vártnál nagyobb keresleti sokk érheti a világgazdaságot

Londoni pénzügyi elemzők szerint úgy tűnik, hogy az új típusú koronavírus okozta, Kínából kiindult járvány terjedése a vártnál nagyobb negatív globális keresleti sokkot okoz, és emiatt a kínai és a világgazdaság idei növekedési üteme valószínűleg elmarad az eddigi előrejelzésektől.

    Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics csütörtök este bemutatott, felülvizsgált helyzetértékelésében közölte: jóllehet a járvány terjedését Kínában sikerült ellenőrzés alá vonni, a kínai gazdaság azonban meglehetősen nehézkesen kel ismét életre.
Ennek alapján a ház az év egészére az általa korábban várt 5 százalékos bővülés helyett most már alig 3 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít Kínában.
A Capital Economics londoni elemzői közölték: ugyanebből az okból az eddigi prognózisukban szereplő 2,9 százalékról 2,5 százalékra rontották a világgazdaság egészének idei növekedésére szóló előrejelzésüket.
A cég a globális kereslet várható gyengülése miatt a brit hazai össztermék (GDP) idei növekedési ütemére adott becslését is rontotta: az eddigi 1 százalék helyett 0,8 százalékos növekedést vár Nagy-Britanniában 2020 egészében.
A Capital Economics londoni elemzői ugyanakkor 2021-ben a világgazdasági kereslet élénkülését valószínűsítik, és ennek alapján a brit gazdaság jövő évi növekedésére adott prognózisukat 1,8 százalékról 2 százalékra javították.
Egy másik nagy londoni elemzőház, a Bank of America globális pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlege (BofA Global Research) ugyancsak csütörtökön közzétett, módosított globális előrejelzésében közölte: a koronavírus-járvány megfékezése érdekében tett kínai szakpolitikai intézkedések igen agresszív jellege valószínűleg érdemben lassította a kór terjedését, ez azonban súlyos átgyűrűző globális gazdasági hatásokkal járt.
A ház ennek alapján az eddigi előrejelzésében szereplő 3,1 százalékról 2,8 százalékra rontotta a világgazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisát, hangsúlyozva: a 2009-es globális pénzügyi válság óta most először nem érné el a 3 százalékot a világgazdaság növekedésének éves üteme.
A cég ugyanakkor kevésbé borúlátó módon ítéli meg a kínai gazdaság növekedési kilátásait, mint a Capital Economics szakértői. A BofA Global Research londoni elemzői közölték: az általuk eddig várt 5,6 százalék helyett 5,2 százalékos növekedést valószínűsítenek 2020 egészére a kínai gazdaságban.
Hangsúlyozták azonban, hogy 1990 óta ez lenne a kínai hazai össztermék leglassabb éves növekedése.
A BofA Global Research londoni elemzői ráadásul egy hónapon belül másodszor rontják kínai prognózisukat: januárban 5,8 százalékról módosították idei növekedési becslésüket 5,6 százalékra, vagyis arra a szintre, amelyet csütörtöki új előrejelzésükben 5,2 százalékra korrigáltak tovább.
A ház ugyanakkor 2021-ben 6,2 százalékra visszagyorsuló növekedést vár a kínai gazdaságban.
Más nagy londoni cégek is hasonló növekedési pályaívet vázoltak fel legújabb előrejelzéseikben.
A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő közölte: modellszámításai szerint a járvány megfékezésére foganatosított karantén-intézkedések és egyéb korlátozások az idén 0,6 százalékponttal lassítják a kínai GDP-növekedést az általa eddig várt ütemhez képest.
A Moody’s ennek alapján 5,2 százalékra rontotta a kínai gazdaság idei egész éves növekedésre szóló prognózisát az eddigi előrejelzésében szereplő 5,8 százalékról.
A cég nem módosította 2021-re adott, 5,7 százalékos kínai GDP-növekedéssel számoló előrejelzését.
A hitelminősítő hangsúlyozta: ezek a prognózisok arra a várakozására alapulnak, hogy a járvány terjedése a következő hetekben már lassulni kezd és helyreáll a normál gazdasági aktivitás Kínában, de az idei első negyedévben – különösen a kínai holdújév időszaka körül – elszenvedett aktivitási kiesést a kínai gazdaságnak nem sikerül pótolnia.
A Moody’s a globális hazai össztermék zömét előállító húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasági erőcentrumban (G20) átlagosan 2,4 százalékos idei növekedést vár, 0,2 százalékponttal lassabbat eddigi előrejelzésénél.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com