Koronavírus – Idén elmarad a járvány miatt a fátimai zarándoklat

Idén az új koronavírus-járvány miatt elmarad a május 13-i fátimai zarándoklat, amelyen rendszerint akár 300 ezer hívő is részt vesz – közölte a Portugália középső részén található katolikus kegyhely kedden.

    “A világjárvány miatt és a vírus terjedésének megakadályozása érdekében ez az egyetlen észszerű és felelős döntés, amelyet meghozhattunk – magyarázta Fátima püspöke, Antonio Marto a kegyhely honlapján közzétett videóban.

Fátimában a katolikus hagyomány szerint Szűz Mária 1917-ben hatszor megjelent három pásztorgyereknek, első ízben május 13-án.

A Lisszabontól 130 kilométerre északra fekvő Miasszonyunk-kegyhely előtti hatalmas téren avatott szentté 2017-ben Ferenc pápa a három gyerek közül kettőt – Boldog Marto Ferencet és Jácintát -, napra pontosan száz évvel a jelenés után. Marto Ferenc és Jácinta így a katolikus egyház történetének két legfiatalabb szentje lett, akik nem vértanúként haltak meg.

Az argentin pápa a negyedik katolikus egyházfő volt, aki elődje, XVI. Benedek (2010), illetve VI. Pál (1967) és II. János Pál (1982, 1991 és 2000) után Fátimába látogatott.

 

 

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com