Koronavírus – Helyben fertőződhetett meg a Németországban ápolt beteg

Nem Kínában, hanem helyben, Bajorország tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél – jelentették kedden német hírportálok a tartományi hatóságok közlése alapján.

    A 33 éves német férfi megbetegedése lehet az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre.
Eddig rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban.
A bajorországi beteg stabil állapotban van, láztalan. Egy autóipari beszállító cég, a Magyarországon is tevékenykedő Webasto munkatársa. Egy kínai kolleganője fertőzhette meg, aki részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában, a München melletti Stockdorfban január 19-től 22-ig.
A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.
A bajor hatóságok most igyekeznek feltárni, hogy kivel volt kapcsolatban a kínai nő és a megfertőzött bajor férfi, akit elkülönítve ápolnak egy müncheni klinikán. Legkevesebb negyven embert vizsgálnak meg. Fertőzésgyanús esetet egyelőre nem találtak.
Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter keddi közleménye szerint várható volt, hogy előbb-utóbb Németországban is felbukkant a vírus. A hatóságok számítottak erre a fejleményre és felkészültek a veszélyek elhárítására. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) értékelése szerint továbbra is alacsony a fertőzésveszély – emelte ki a tárcavezető.
A 16 tartományi kormány egészségügyi minisztere és a szövetségi kormány szakminisztere kedden elővigyázatossági intézkedéseket határozott el. Döntöttek arról, hogy a Kínából érkező személyszállító repülők kapitányai kötelesek a leszállás előtt tájékoztatást adni a fogadó repülőtérnek az utasok egészségi állapotáról.
Bevezetik azt is, hogy az utasoknak a leszállás után ki kell tölteniük egy kérdőívet, amelyen a többi között meg kell adniuk, hogy miként lehet elérni őket a következő 30 napban. Ezeket a kérdőíveket a légitársaságok kötelesek eljuttatni a hatóságoknak. A légitársaságoknak a járatok ülésrendjét is át kell adniuk, hogy a hatóságok szükség esetén megállapíthassák, kik tartózkodhattak egy fertőzött ember közelében.
Bevezetik továbbá, hogy a kórházaknak nemcsak a megerősített eseteket, hanem a fertőzésgyanús eseteket is be kell jelenteniük az RKI-nek. Megállapodtak arról is, hogy az RKI nagyobb szerepet kap a tartományi hatóságok és a szövetségi szervek munkájának összehangolásában.
Német sajtójelentések szerint országszerte emelkedik a kereslet a gyógyszertárakban kapható szájmaszkok iránt. Ezzel kapcsolatban szakértők rámutatnak, hogy a maszk korlátozott védelmet nyújt a kórokozótól, a leghatékonyabb védekezési módszer pedig a rendszeres, alapos kézmosás.
A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. A ragály halottainak száma Kínában hétfő estére meghaladta a 100-at, a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma pedig a 4500-at.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com