Koronavírus – WHO: hamarosan stabilizálódhat az olaszországi helyzet, de óvatosságra van szükség

A bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően hamarosan stabilizálódhat az olaszországi koronavírus-helyzet, azonban továbbra is óvatosságra lesz szükség, nem lehet még lazítani – közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója.

    “Reméljük, hogy Olaszország és Spanyolország már közel jár ehhez a ponthoz, de a vírus nem fog magától eltűnni, ehhez közegészségügyi erőfeszítések kellenek” – mondta genfi sajtótájékoztatóján Mike Ryan.
Az olaszországi helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy stabilizációra számít, minthogy a most regisztrált újabb megbetegedések két héttel ezelőtti fertőzések következményei lehetnek.
“A ma látott esetek hasonló módon történelminek számítanak, mint a galaxisok egy teleszkópon keresztül vizsgálva, amikor az általunk látott fény akár egymilliárd évvel ezelőtti is lehet. Olyan valóságot látunk, amely korábban létezett” – fogalmazott.
Végezetül elmondta, nincs bizonyíték arra, hogy egy ilyen helyzetben pozitív hatása lenne az általános védőmaszk-viselésnek, sőt akár ennek épp az ellenkezője is igaz lehet, ugyanis az emberek a maszk helytelen levételekor is beszennyezhetik a kezüket, ráadásul a maszk viselői hajlamosak gyakrabban az arcukhoz érni.
Maria Van Kerkhove, a WHO szakértője kiemelte, hogy elsősorban az otthon lábadozó betegeknek, illetve az őket ápolóknak javasolják a védőmaszk viselését.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com